Vállalja "mártírhalálát" Szaddám Huszein, kötél általi halálra ítélt volt diktátor az iraki néphez intézett üzenetében. Az ügyvédjei által ismertetett üzenetben arra szólította fel az irakiakat, hogy forduljanak szembe az ellenséggel. "Országotok ellenségei, a megszállók és a perzsák korlátba ütköztek a köztetek és a titeket irányítók közötti egységben. Ezért arra törekednek, hogy gyűlöletet szítsanak köztetek" - olvasható a szövegben.

Bár legutóbb a Vatikán igazságügyi kérdésekért felelős pápai prelátusa is kifogást emelt Szaddám halálos ítélete miatt, a muzulmán világban egyáltalán nem ritka a büntetésnek e formája. Igaz, Törökország, Bosznia, Türkmenisztán eltörölte a halálbüntetést, több ország pedig nem él a törvény adta lehetőséggel. Az Amnesty International szerint 2000 óta Albánia csak háború esetén alkalmazza a halálbüntetést, és Marokkóban, Tunéziában, Algériában és a dominánsan muzulmán lakosságú Maliban, Nigerben és Kirgizisztánban sem használják már a büntetésnek ezt a formáját - legalábbis az elmúlt tíz évben nem volt rá példa.

A többi muzulmán országból azonban néha megdöbbentő híreket hallunk a halálbüntetések végrehajtásáról. Talán épp ezért a nyugati gondolkodásban az is fel-felmerül, hogy az iszlám nem tiszteli az életet, de valószínűleg inkább az iszlám törvényeit alkalmazó államszervezetből hiányzik ez a fajta alázat. "Ne vedd el az életet, amit Isten szentnek teremtett, csak az igazság és a törvény által" - írja a Korán, mely a halálbüntetést szigorú bizonyításhoz köti. A kivégzést nyilvánosan kell végrehajtani, hogy elrettentse a társadalom többi tagját.

Leegyszerűsítve: két bűnténykörben szabható ki a halálbüntetés az iszlám jog, a saria szerint. Az egyik a szándékos gyilkosság. Mivel az iszlám is nagy hangsúlyt fektet a megbocsátásra, az áldozat családját megkérdezik, hogy kéri-e a halálbüntetést, vagy megbocsát-e az elkövetőnek. A másik kör a jóval szélesebben értelmezhető "Faszad fil-ardh" (bajt okozni a földön), azaz olyan bűnök, melyek aláássák a hatalmat és a társadalom rendjét, illetve destabilizálják az államot. Idetartozik az árulás, a muzulmán hitből való kitérés, a kalózkodás, a terrorizmus, a nemi erőszak, a házasságtörés és a homoszexualitás. A bizonyítás során a nők általában hátrányt szenvednek.

A kivégzés módszereiben eltérőek a muzulmán államok. Az Amnesty adatai szerint az akasztás a leggyakoribb halálnem, a lefejezés Szaúd-Arábiában és Irakban gyakori, míg az általában házasságtörésért járó kövezést Afganisztánban és Iránban alkalmazzák inkább, bár utóbbiban 2002 decemberében elvileg moratóriumot hirdettek.

Nemrég Jemen és Pakisztán törvénybe iktatta, hogy a kivégzendő személy nem lehet tizennyolc évesnél fiatalabb. Iránban, Szaúd-Arábiában és hat másik országban a rendelkezésre álló adatok szerint 1990 óta összesen 47 olyan embert végeztek ki, aki az elkövetéskor 18 évesnél fiatalabb volt. 1990 óta Irán és az Egyesült Államok egyaránt tizenkilenc 18 éven alulit végzett ki. (2005 óta egy legfelsőbb bírósági ítélet alapján Amerikában már nem végeznek ki 18 éven aluliakat.) Érdekes adat, hogy 2005-ben az ismert kivégzések 94 százaléka Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Államokban történt. Iránban 94 embert, Szaúd-Arábiában 86-ot, az Egyesült Államokban pedig 60-at végeztek ki.

Az iszlám világon belül egyelőre kevesen támogatják a halálbüntetés eltörlését. Ők azzal érvelnek, hogy a halálbüntetést az államok politikai célokra használják fel (lásd például a Líbiában elítélt bolgár ápolónők ügye), és hogy a jog- és iszlámtudósok, az ulamák nem ugyanúgy értelmezik a szent szövegeket. Bár az élet a Korán szerint szent, a társadalom egysége talán még fontosabb azokban az államokban, ahol nem mondanak le erről a büntetésfajtáról.