A katolikus katekizmus szerint, amiként azt a szerző bevezetőjében idézi, az emberek újra meg újra visszaélnek szabadságukkal, rendre megsértik mások jogait, és elbuknak abban a "lelki harcban", amit a jó és a rossz közötti választás jelent a számukra. A vétek valláserkölcsi értelmezése csak kiindulása Korinek László gondolatmenetének, alkalom arra, hogy a modern bűnügyi tudományok megszületésének társadalmi-politikai feltételeiről értekezzék. Ezek a feltételek a polgárosodással alakultak ki. Főbb állomásai az egyház és az állam szétválasztása, az égi és a földi normák világos elkülönülése, a civil társadalom és a politikai állam megkettőződése voltak. Az emberi létnek a jog normáit áthágni kész sötét oldaláról máig érvényes tanításokat a XVIII. századtól tarthatunk számon, és akkor is kizárólag az európai szellemtörténetben. Nagy fájdalmára a büntetőjogászoknak, minthogy ezt a hátrányukat soha nem tudják ledolgozni a polgári jogot művelő kollégáikkal szemben, akik kétezer esztendő örökségével gazdálkodhatnak.

A bűnözési elméletek hoszszú sora Cesare Beccaria Milánóban született jogász 1764-ben megjelent könyvével kezdődött, amelyben már együtt volt a modern büntetőjog minden kelléke. Az emberi törvények nem mindenhatóak, sőt a norma majdnem olyan tökéletlen és esendő, mint az, aki megsérti. A bűn elviselhetetlen, vele szemben az állam nem maradhat tétlen. Cselekednie kell, akkor is, ha a múlt megismeréséhez egyetlen igazságszolgáltatás sem rendelkezik a "mindentudás" eszközével. Ha azonban a jogalkotást bölcsesség hatja át, elvárható, hogy a polgárok "féljék a törvényt". De csakis azt - írja Korinek -, és ne a hisztérikusan cselekvő hatalmat, amelyik elképzeli magáról, hogy önkényesen alkothat, módosíthat és alkalmazhat büntetést, nem a közösség javára, hanem a maga uralmának megtartására. A bűnös bűnhődjék, de az eljárás maga ne okozzon súlyosabb sérelmet, mint a bűncselekmény, amely ellen fellép. Ha a büntetőper a becsületes eljárás szellemében zajlik, alkalmas lesz arra, hogy megszégyenítse a mások ellen súlyosan vétkezőt. Beccaria a kínvallatás megszüntetését követelte, és arra figyelmeztetett: a gyanúsított nem vesztheti el emberi méltóságát, a védekezés joga nélkül nincs tisztességes eljárás. Szegény Cesare, ha ma feltámadna, kénytelen lenne egy újabb könyvet írni. Minthogy azonban ez nem lehetséges, megírta helyette Korinek László.

A békés XIX. század két fejleménye tovább bonyolította a bűnről és a bűnös emberről szerzett ismereteket. Egyfelől a társadalom szövetét boncolgatva született meg a szociológia, másfelől az ember fizikai lényébe a természettudományok hatoltak mind mélyebbre, sokszor valóságos boncasztalon. Korinek krimibe illő fordulatossággal írja le a torinói börtönorvos Lombroso döbbenetét, amikor egy kivégzett rablógyilkos koponyájának felnyitásakor az agyban felismerni vélte az alacsonyabb rendű állatokra jellemző rajzolatokat. Minden készen állt a született bűnöző teóriájához, amelyben a vétkes "nemének elfajzott válfaja". A szellemtörténet tele van ilyen tévedésekkel, amelyek a büntető tudományokat sem kímélték.

Közben a szociológusok is szorgalmasan dolgoztak. Arra figyelmeztettek, hogy a társadalmi igazságtalanságok bűnt gerjesztenek, ezért "a jó szociálpolitika a legjobb kriminálpolitika", amint a német jogász, Franz von Liszt a XIX. század végén oly bölcsen megjegyezte. (Ezen túl érdeme az is, hogy valóban rokona volt a mi Liszt Ferencünknek.)

A XX. század a bűnözési elméleteket újabb munícióval gyarapította. A mikrobiológia megfejtette a genetikai kódot, a pszichoanalízis a lelki életbe szállt alá. A szociológia a kulturális környezet konfliktusainak megismerésével kínált magyarázatot a kriminális cselekményekre. A kétféle megközelítés szintézisére a legkülönfélébb kontrollelméletek tettek kísérletet. A bűnözésnek a globális kockázatok közötti elhelyezése már a XXI. század fejleménye. A születőben lévő kontrollkriminológia a bűnüldöző és igazságszolgáltatási apparátusok működését vizsgálja. A pécsi jogtanár új könyvének lapjain megjelennek a helyreállító igazságszolgáltatás nemzetközi tapasztalatai és a hazai kriminológia legkiválóbb képviselői, akik a bűnmegelőzés és a büntetést helyettesítő alternatívák kutatásában értek el kiemelkedő eredményeket.

Korinek László nagy szellemi kalandra hívja tanult barátait, de invitálja a laikus közönséget is. Tudjuk meg, hol tart a világ a bűnözés megismerésében. Vállalkozása csak két előzményhez hasonlítható, Vámbéry Rusztem 1913-ban megjelent Büntetőjogához (amit szintén bibliai párhuzam vezetett be), és Vermes Miklós A kriminológia alapkérdései című műve, ami a 35 évvel ezelőtti helyzetről adott átfogó képet. Korinek munkája azonban nem csak időben, mondanivalójában is korszerű. Benne Magyarországon eddig részben vagy egészen ismeretlen tudományterületek kerültek elemzésre, például a radikális, a kulturális vagy a béketeremtő kriminológiai irányzatok. A könyv módszereiben és szemléletében új megközelítéssel dolgozza fel az igazságszolgáltatást mint rendszert. Más megvilágításba kerül a büntetéstan, ami egykoron az újító eszmék terepe volt, napjainkban viszont a terrortól megrettent társadalmak tapasztalataitól hajtva, mintha visszafelé araszolna.

Megjósolható, hogy a bűnügyi tudományok művelői a következő években valószínűleg Korinek monográfiáját idézik majd a leggyakrabban. Nemcsak azért, mert tudományos elméletek gazdag forrása, még csak nem is annak okán, hogy benne a rejtett bűnözés nemzetközi hírű kutatója adja közre újabb eredményeit, hanem mert töprengésre szólít. Minél többet tudunk a bűnről, az annál ismeretlenebb marad, ezért ne higygyük el, hogy már megtaláltuk a legjobb ellenszereket, azokat ugyanis szüntelenül keresni kell. Ha valaki kriminológusként tudományával és hivatalával nagyon eltelne, vagy bárki közülünk a bűnökön fölháborodva, emberségét akarná föladni, olvassa újra ezt a könyvet. (Korinek László: Bűnözési elméletek. Duna Palota és Kiadó, 3990 forint)

A szerző az Országos Kriminalisztikai Intézet osztályvezetője