Veszélyben Minszk és az unió gázellátása

Száz órán belül fűtőanyag nélkül maradhat a tízmilliós Fehéroroszország, ha nem írja alá a gázár-megállapodást a Gazprommal. Minszk ugyanakkor a területén át az EU-ba áramló orosz gáz tranzitjának megakadályozásával fenyegetőzik.

A Minszk és Moszkva közötti konfliktus kísértetiesen hasonlít a tavalyi orosz-ukrán gázárvitára, amelynek során Moszkva az árról szóló megegyezés híján leállította az Ukrajnának szánt földgáz exportját. Fehéroroszország ütőkártyája az áralkuban a területén át Lengyelországba tartó gázszállítás megakadályozása lehet: a Gazprom ugyanis nem kötötte meg Minszkkel a jövő évre szóló tranzitszerződést sem, márpedig Fehéroroszországon halad át az orosz gázexport csaknem egynegyede, mintegy 44 milliárd köbméter. (Igaz, a jelenleg évi 17 milliárd köbmétert áteresztő Jamal-Europa nevű vezeték belorusz szakasza tavaly óta orosz kézben van, ám összeköttetésben áll a belorusz tulajdonban lévő vezetékkel, így tranzitszerződés híján Minszk technikailag meg tudja akadályozni a szállítást.)

A tavalyi gázárvitához képest azonban fontos különbség, hogy az akkor narancsos vezetésű Ukrajnával ellentétben Fehéroroszország formálisan szövetségi államot alkot Oroszországgal. Minszk éppen erre alapozva követeli, hogy Moszkva továbbra is orosz belföldi, 46 dollár/1000 köbméteres áron adja a gázt.

Oroszország azonban a szövetségi állammal csőbe húzva érzi magát, mert a retorikájában Moszkva-barát belorusz elnök, Alekszandr Lukasenko a valódi egyesülést - közös pénz és egységes vámtarifa bevezetését - halogatja. A Kreml szerint csak ebben az esetben kaphatna Fehéroroszország orosz áron földgázt. Ellenkező esetben 200 dolláros egységárat követel. Ez hárommilliárd dolláros pluszkiadást jelentene Minszknek évente, az idei 20 milliárd köbméteres importot figyelembe véve.

Igaz, a Gazprom 105 dollárral is megelégedne, ha hetven százalékát készpénzzel, a többit a Beltranszgaz részvényeivel fizetné Minszk. Moszkva így négy év alatt a cég 50 százalékához jutna. A Fehéroroszországon áthaladó gázvezetékeket tulajdonló vállalat eladásába azonban az elnök aligha megy bele, elvégre ez az egyetlen aduja a gázárvitában. Nyilatkozataiban Lukasenko nem zárja ki vegyes vállalat létrehozását, a Beltranszgaz értékét úgy srófolja felfelé, ahogy a Gazprom tudomásul veszi az előző árat.

A gázárvita jól jöhet a beszűkült mozgástérben politizáló elnöknek. Márciusban vitatható tisztaságú választások nyomán maradt hatalmon. Brüsszel nyíltan az Alekszandr Milinkevics vezette demokratikus ellenzék mellé állt. A mostani konfliktus azonban egy frontba sodorhatja az ellenzéket és Lukasenkót: mindkét fél a függetlenség zálogának tekinti a Beltranszgaz megtartását.

A Gazpromnak van vesztenivalója: a vezeték elzárása esetén veszélybe sodorhatná Lengyelország gázellátását, másrészt a külföld azzal vádolná meg Moszkvát, hogy külpolitikai célok érdekében zsarolja Fehéroroszországot.

A belorusz kormányfőhelyettes, Vlagyimir Szemasko tegnap mindenesetre kijelentette: biztos, hogy megállapodnak az év végéig, és jövőre is 46 dollárért jutnak gázhoz.

l Magyarországon a magas őszi középhőmérséklet miatt szakértői számítások szerint a sokéves átlaghoz képest mintegy 20 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás. Egy ökölszabály szerint 1 Celsius-fokos középhőmérséklet-változás révén napi 1-2 millió köbméterrel módosulnak a gázigények. (Naponta az ország télen 60-90 millió köbmétert fogyaszt.) Ezzel tehát már eddig is százmillió köbméteres nagyságrendű gázt "spóroltunk" meg. Kérdés, mi legyen vele. Lapunk értesülései szerint a kormányzati illetékesek már fontolgatják, hogy az érintett cégeknek engedélyt adhatnak a fölös gáz szabadpiaci értékesítésére. De ezzel nem kell sietni, ugyanis még nem tudni, mi lesz januártól: idén év elején az orosz-ukrán viták miatt jelentősen csökkent a hazánkba érkező gáz nyomása. A téli gáz három forrásból származhat: hazai kitermelésből, a télre feltöltött tározókból és importból. Nagy meleg esetén - mint megtudtuk - elsősorban a kitárazást fogják vissza. A Mol és az orosz Gazprom korábban olyan szerződést kötött, hogy ha végig nagy a meleg, és a tározókban tavaszra sok gáz marad, azt nem "tarthatjuk meg": a tározókat a tél végén mindenképpen ki kell üríteni, jobb híján a gáz szabadpiaci értékesítésével - értesültünk. (M. I.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.