Birodalmak támadtak és pusztultak el, emberek tömegével töltötték meg a földkerekséget és tűntek el ismét róla, özönvíz jött és azután új föld: mindig ugyanúgy állt férfi és nő egymás mellett a gyermekekkel és a családi fészekhez tartozó néhány dologgal. Ide mindenkor visszatérhet az ember, és mindenkor újrakezdheti innen."
Ez egy kevéssé ismert filozófus maradandónak tűnő gondolata,  amely folytatható a karácsonnyal. Ez az ünnep, amelyhez minden évben vissza lehet térni, és amelyben újrakezdhető minden. Titkát megfejteni lehetetlen, élni vele korántsem az.

A vakmerő „Mi a karácsony?” kérdésre Iványi Gábor lelkész egyszer bátorító választ adott: a lehetőség arra, hogy az ember a maga karácsonyát másképp élje.
Így lehet mindegyik egyformán szép. Egy közös rendező elve ugyanis mindig van. A család. Amivel semmit nem mondtunk. Mert hiszen egyre inkább az a kérdés, hogy hol kezdődik és meddig tart a család. Él-e még? Szociológusok sokat gondolkodnak ezen, de egy ponton általában megtalálják egymást: egy biztos pont van – a gyerek. Akik körülötte vannak, az a család. Ha sohasem született meg, még akkor is. Akkor így.

Se szeri, se száma a zseniknek, akik szegény családokból jöttek. Minden hátrány behozható – kivételesen. Az anyával való csecsemőkori kapcsolat hiányán azonban szinte lehetetlen átvergődni. Akár ha csak a hátára kötözi is a gyereket, s úgy hajlong munka közben, az sem pótolható semmi mással.
És ha mást sem láttunk ezekben a napokban, csak áruért nyomuló embertankokat, ma már tegyük hozzá: szinte mindegyikük vagy gyerekként, vagy gyereknek akart adni valamit.
Ilyenkor mindenki legyőzhetetlen – mint a karácsony.