Apai nagyapám

Egyetlen fényképét sem láttam, holott esküvői képe biztosan létezett. Sok fényképet őrzött a nagyanyám a Dohány utcai udvari társbérletében, ő maga ott lógott a falon fiatalon - meglepett, milyen csinos lány volt az én csúf nagyanyám -, ott lógtak a fiai gyerekként, ifjúként és felnőttként, de férj nem volt sehol.

Apám nem beszélt róla, nagyanyám nem beszélt róla, anyám néha érzékeltette, hogy feszültség volt köztük, apám ilyenkor is hallgatott. A nagyapám családjáról sem beszéltek soha, mintha apámnak nem lettek volna unokatestvérei, ami lehetetlen. Nagyapám a negyvenes évek elején, tehát nem táborban, nem gettóban halt meg, valami baja volt. Nem mondták, hol a sírja, nem gondozták. Ötvenvalahány éves lehetett.

Női szabónak tanult, a felesége is az lett, szabtak, szabtak, szabtak, felneveltek két fiút, mindkettőt iskoláztatták, járatták németre, angolra, franciára, hegedűre, majd egyetemre: apám Brünnben tanult, az öccse, aki befért a numerus claususba, Pesten. Sokba került az ilyesmi akkor is, ha a fiúk házitanítóskodtak, apám említette egyszer röstelkedve. Mindkét fiú úszott, teniszezett, sakkozott, úri sportok, drágák. Nagyapámék szabtak, szabtak. Apámék Miskolcon születtek, Budapestre a húszas évek elején költöztek, nagy volt a szegénység a világháború után, nem varratott vidéken senki, és hogy a fiúk jobb iskolába járhassanak.

Nem értem, hogyhogy nem vitték el a világháborúba a nagyapámat. A két gyerek miatt? Pénzzel intézte el? Betegeskedett?

Szűkölködtek, a gyerekekre kerestek, és szabtak, szabtak, szabtak. Zsinagógába nem jártak, jiddisül nem beszéltek. Nem tudok róla, hogy lettek volna barátaik, a nagyanyámnak nem volt egy sem. Szórakozni nem jártak, olvasni nem olvastak, a fiúk olvastak, hegedültek, eveztek, úsztak, teniszeztek, sakkoztak, fociztak, tanultak.

Miért nem beszélt nekem az apjáról az apám? Szégyellte, hogy szabó volt, és nem értelmiségi? Aligha. Inkább azt szégyellte, hogy kisiparos volt, nem pedig öntudatos gyári munkás.

Hiába szeretett volna tanulni a nagyapám, taníttatta hát a fiait, urat csinált belőlük. Szabott, szabott, szabott a feleségével, aki nem szerette, és a fiai sem emlegették. Nem volt képességük szeretni, nem maradt rá energiájuk.

Gyulának hívták az apai nagyapámat. Tüntetően magyar névvel látták el a szülei a XIX. század nyolcvanas éveiben, ezt kapta útravalóul. Szabott, fércelt, varrt néhány évtizedig, nem szerette senki.

Majdnem mindent neki köszönhetek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.