Kolompárnak nincs bizonyítéka

Politikai erő áll a kivándorlás hátterében - jelentette ki több hete Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Állítását eddig nem tudta bizonyítani.

A közelmúltban több száz baranyai roma hagyta el az országot, hogy munkát találjon vagy politikai menedékjogot kérjen Svédországban. Nagy részük időközben hazatért, de arról, hogy mivel magyarázható a hirtelen jött kivándorlási kedv, csak találgatások folynak.

Az egyik verzió szerint spontán kezdeményezésről van szó. Ennek némileg ellentmond, hogy sokan az interneten foglalták le a svédországi repülőjegyet: a többnyire szegény és képzetlen romák önmaguktól aligha lettek volna képesek erre. Némelyek esküsznek rá, hogy helyi vállalkozók anyagi hasznot húztak a kivándorlásból, mások inkább politikai motivációkra gyanakodnak. Az egyik tábor a baloldalt vádolja, a másik a jobboldalt. A kormánypártok azért bátorították volna a kivándorlást, hogy Magyarország a "veszély elhárítása" ürügyén nyugati pénzekhez jusson, míg az ellenzék - így a teória - a kormányt akarta lejáratni.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke konkrét állítással rukkolt elő, amikor úgy egy hónapja sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy "politikai erő áll a svédországi kivándorlás hátterében". Ígérte, hogy rövidesen bizonyítékokkal is szolgál.

Eddig ez elmaradt. A Kolompár birtokában lévő hangfelvételen egy mohácsi cigány asszony az egyik megyei roma vezetőre panaszkodik. Az aszszony szerint az illető "nagy lóvét kapott valahonnan" (mert itt "erre megy ki a játék"), és miközben a riporterek előtt igyekszik "lebeszélni a népeket" a kivándorlásról, a romáknak pont az ellenkezőjét mondja.

A szóban forgó roma vezető egy olyan szervezethez tartozik, amely szoros viszonyt ápol az egyik parlamenti párttal - ez lenne a feltételezett politikai kapcsolat.

Nem véletlen a rejtelmes megfogalmazás, hisz azt Kolompár Orbán is elismeri, hogy a hangfelvétel önmagában nem perdöntő bizonyíték. Az OCÖ elnöke korábban arra számított, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott állítását később tanúvallomásokkal is alá tudja támasztani, ám ez tévedésnek bizonyult. Kolompár Orbán közlése szerint az emberek - részben saját akaratukból, részben fenyegetések hatására - úgy döntöttek, hogy inkább nem vállalják a nyilvánosságot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.