Kívülről szinte már nem is sportcsarnok: az ehhez hasonló, letisztult monumentalitás nálunk eddig minimum egy könyvtárat vagy új múzeumot előlegezett meg. A főhomlokzat apró kimetszése tereli figyelmünket a főbejáratra, körülötte ott a mészkőlap sorok horizontális nyugalma az üvegtéglák apró függőlegeseivel, miközben a hol vastagabb, hol vékonyabb soroknak azért ritmusa is van.

Ugyanilyen nagyvonalúan elegáns, ahogy előtte a terepet valódi térré rendezték. Méretes vízfelület szökőkúttal, a zászlórudak, illetve a fasor és a kőpadok nyugodt mértana - szinte kötelezően jár hozzá az esti díszkivilágítás is. A világos színű, fekvő téglatest tömbszerűségét oldalt hat kivágás oldja szinte lábazattá, ezek a beugró üvegfelületek elvileg közvetlen bejáratok is a parkoló felől. Kár, hogy jegyes rendezvényeknél mégsem nyithatók ki - azaz nem valódi bejáratok.

Az Építész Stúdió Kft. - Pálfy Sándor vezető és a fiatal tervezők, Fialovszky Tamás, Ivanics Éva és Sajtos Gábor - nem mindennapi formabiztonságát mutatja az is, ahogy a csarnok jobb oldalán az új tömböt elegáns távolságtartással, de összekötötték (egy regionális sportorvosi blokkal és a 24 ágyas vendégszobákkal) a régi - amúgy nagyjából zöld - kiscsarnokkal. Ez diszkrét térfal, de lehetőség arra is, hogy a méretesre tervezett éttermet az előfizető környékbeliek ne csak a csarnokon keresztül érjék el. És itt már elősorjáznak azok az elemek is, amelyek arra utalnak, hogy az épület minden eleganciája ellenére sem lehet teljes összhangban a benne összeterelt sok-sok funkcióval. A szögletes alaprajz például a küzdőtér sportpályáinak formájából következik, de egyben holttereket is eredményez a nézőtér sarkaiban vagy amikor egyik végébe színpadot kell állítani.

A többfunkciós csarnokok örök dilemmái ezek, hiszen nemcsak más formát, de más fazont is igényel egy sport-, mint egy rendezvénycsarnok. Itt, a szombathelyi hibridben például egy farácsozattal ügyesen átfazonírozták a csarnokok általában ipari jellegű mennyezetét, az egyszerű látogatónak valószínűleg tetszenek a széksorok között beeső napsugarak is, ugyanakkor gyanítom, ebben a nagyjából északkeleti tájolásban a délelőtti és délutáni edzéseken a labdajátékosok nem lehetnek tőlük mindig boldogok - őket esetleg elvakítja. A FALCO férfi kosarasai, a női röplabdások és a többszörös világbajnok szombathelyi kötélugró lányok, a Savaria Táncklub táncosai edzenek rendszeresen bent; kint pedig a Rajczi-iskola atlétái és a Dobó SE dobóatlétái - de most lett itt egy füves focipálya is. A reprezentativitás felé hajlik a sok szépen komponált belsőtér is az étteremmel - engem külön lenyűgözött, ahogy az előtértől nem hermetikusan zárták el a küzdőteret, hanem csak szalagszerű faldarabokkal -, ugyanakkor a sok-sok látszóbeton felület itt sem fog újabb híveket szerezni a modernista építészetnek.

Nem mintha nem lenne, nem lehetne szép - hogy is szokták mondani? aki szereti, majd' meg őrül érte -, a magyar szakiknál azonban, úgy látszik, zsigeri beidegződés spórolni a cementtel, és nem elég alaposan összetömöríteni a még híg betont. Így aztán alighanem egy kezemen meg tudnám számolni a Magyarországon látványként is jól üzemelő nyersbeton felületeket. Ráadásul itt, a fekete műkővel és tetőtakaró rácsokkal kiegészülve kissé komor tónust ad - ez éppen az üzemszerűbb, "sportcsarnoki" látvány felé mozdul el.

És akkor az amúgy szép, de az első sorokban ülők horizontjába belógó korlátokat vagy az előtér szigorúságát feldobó narancsszínű térfalat nem is említem. Nem érdemes, mert az Arena Savaria - részfunkciók ide vagy oda - a leginkább emlékezetes. És az a gyanúm, sokáig az is marad.Az Arena Savaria sport- és rendezvénycsarnok Szombathelyen

Kívülrõl szinte már nem is sportcsarnok