Ostoba és alpári

Járatom a Népszabadságot. Ezt olvasom: G. B. Shaw - ukrajnai éhínség - éhhalálra ítélt milliók - Az író úr jókat evett - Sztálin - haladó értelmiségiek brutális tetteket igazoltak - tehát ne legyünk meglepődve - Nádas Péter - Esterházy Péter - fizetség - jó pénz - önszorgalomból szolgálnak, majd Kun Béla, Rákosi és így tovább, és így tovább. Elképesztő. Elképesztően aljas. Járattam egy lapot, mert gondoltam, a hazai kínálatban talán ez informál engem a legjobban, és a lehetőségekhez képest korrekt. A minap egy olyan színvonalú cikk jelent meg ebben a lapban (Politika és erkölcs, december 15.), ami alábecsül engem, és persze az újság minden olvasóját. Az említett cikk olyan ostoba, és nem kevésbé alpári, hogy értékelésére ízléssel bíró ember nem vállalkozik. Erre a stílusra tartva van egy jobboldali napilap, ahol jószerivel naponta jelennek meg hasonló írások. Mert hát van rá igény. Bizonyára. De ezt a Népszabadság nem engedhetné meg magának! Ez nem tartozik, nem tartozhat a kiegyensúlyozottság, a korrekt tájékoztatás meg effélék fogalomkörébe. Természetesen, mint mindenkiét, úgy a két író véleményét is lehet vitatni, de ahhoz hiteles vitapartnerre és főként értékelhető és vitatható gondolatokra van szükség. Mert nem szent tehenek, csak nagy írók. Nincs olyan sok belőlük. Amit gondolnak a világról, a mi világunkról, arra érdemes odafigyelni. Nyilvánvaló, hogy a cikk egyik fő célja két hiteles, szabad, független író lejáratása. Hogy ezek meg vannak véve. Igen, a Terror Háza Múzeum főigazgatónője el se tudja képzelni, hogy van máshogy is. Hogy létezik szabad, független ember. Aki csak azért mond valamit, mert úgy gondolja. Nem fér a világképébe, mert nem tudja, milyen az. Ő azt gondolja, mindenki megvehető. Hogy mindent a pénz és a hatalom mozgat. És akkor biztos így működik az egész világ. A vezér mögött, a tribünön. És ha valakit az egyik oldal nem tud használni, akkor arról be kell bizonyítani, a másik oldal használja. Például a bal. Vagy valamelyik másik. Hát ez nem fog menni. Se a lejáratás, se a használat. Még akkor sem, ha a Népszabadság asszisztál ehhez.

Valakinek ott a jobboldalon meg kéne mondania a vezér embereinek, szócsöveinek, hogy ez nem jó. Ez nem tud jó lenni. Senkinek. Ez nem a parlamenti társasjáték, ez maga az élet.

Magára adó lap pedig nem közöl le ilyen cikket.

Dés László

Felelőtlen akció

Elgondolkodtatónak tartom, hogy Thoma László szociológus szánalmasnak nevezi a közalkalmazottak reprezentatív szakszervezetét (Pedagógusok Szakszervezete) csak azért, mert nem csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének dilettáns partizánakciójához (Támogatottság nélkül kockázatos sztrájkot szervezni, december 16.).

Vitatkoznék a szociológus úrral, mint ahogy több hete érvelek a saját tantestületemben és gyakorlatilag bárhol a sztrájk ellen.

Kerpen Gábor akcióját felelőtlennek és önhittsége, elkeseredése újabb bizonyítékának tartom. Sikerült megosztania a tantestületeket, gyanakodva méregetjük egymást, veszekedéssel indultak a reggelek a tanáriban, sok-sok gyerekre takarítónők vigyáztak két órán keresztül. Sikeresnek minősül a sztrájk úgy is, hogy egy egész ország ismerte meg Kerpen Gábor fizimiskáját, s néhányan az igazság lovagjának tartják. A média (már aki) csak az utolsó időkben láttatta, szólaltatta meg a rajta kívül álló erőket, akik szintén a pedagógusok és az iskolákban dolgozó egyéb közalkalmazottak érdekeit szolgálják, próbálják meg érvényesíteni - egyelőre tárgyalásos úton.

S hadd mondjak el még valamit. A nem sztrájkolók sem egységesen gyáva, a kormány szekerét toló banda tagjai. Nekem sem tetszik a minisztérium lekezelő hálája, felháborítónak tartom az államtitkárok gúnyos nyilatkozatait, szégyenletesnek az átgondolatlan, elhamarkodott közoktatási és költségvetési intézkedéseket. A PSZ sem üdvözli a tárca ötleteit, sem a bérek befagyasztását, sem a költségvetési elvonásokat.

Megalakult a közszféra sztrájkbizottsága, ha februárig nincs ésszerű megállapodás, közösen fogunk fellépni. Csak remélni tudom, hogy akik most a PDSZ akciójában részt vettek, azok hallatják a hangjukat február 21-én is.

Sabján Andrea
szakszervezeti titkár, a PSZ tagja

Egységben az erő

A demokrácia szabadságot és egyben felelősséget is jelent. Működő demokráciában a sztrájk az érdekérvényesítés egyik legkeményebb eszköze, de ha kell, bátran alkalmazható, sőt alkalmazandó. Mivel sztrájkot a munkavállalókat tömörítő szakszervezetek kezdeményezhetnek, igen nagy felelősség hárul rájuk.

Magyarországon a szakszervezetek többsége, ahelyett, hogy kiállna a munkavállalók érdekeiért, szabályozó "szelepként" működik, amely látszólag érdekeket véd, valójában azonban a "baloldali" kormány sarcolási politikáját védi, és megpróbálja kifogni a szelet a valódi érdekvédők vitorlájából. Jó példa erre a Pedagógusok Szakszervezetének hozzáállása. A legnagyobbnak minősített magyar pedagógus-szakszervezet nem támogatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sem az októberi, Rendkívüli szülői értekezlet címmel meghirdetett budapesti demonstrációját, sem a december 15-én megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkját. Tették ezt akkor, amikor a kormányzat tovább csökkentette a tanárok fizetését, óraszámát - tehát munkáját - pedig tovább növelte, és mindennek a tetejében különböző megnyilvánulásaival ("keveset dolgozó tanárok", "kontraszelektált tanári társadalom" stb.) még meg is alázta a magyar pedagógusokat.

A fiatal magyar demokrácia szégyene, működési elégtelenségének bizonyítéka, hogy a Rendkívüli szülői értekezleten kb. nyolcszázan vettek részt, míg a december 15-i kétórás sztrájkhoz az oktatási intézmények mindössze kb. hét százaléka csatlakozott. Ha mi, tanárok nem hiszünk eléggé önmagunkban, nem állunk ki saját érdekeink - és diákjaink, a felnövekvő generációk - érdekében, nem várhatjuk el, hogy komolyan vegyenek bennünket. Aki nem bízik önmagában, azt mások sem fogják megbecsülni!

Thaisz Miklós
a Szent Margit Gimnázium tanára, Budapest