1. Lengyelországban Jézus trónra emeléséről terjesztett be törvénytervezetet egy csapatnyi (kormánypárti) képviselő. 2. A magyar politikai élet egyik legfontosabb vezető személyisége azt nyilatkozta, hogy őt, Orbán Viktort és pártját keresztény/keresztyén eszméi, hite miatt gyűlölik és félik.

Elgondolkoztató a lengyel hír. A befolyásos szellemi hatalommal szövetséges parlamenti erő, vagy annak egy része egy ilyen jelképes gesztussal is érzékelteti: az országban rajta kívül nincs más választás, Jézus az ő mandátumukkal kerül az ország "szellemi trónjára". Ez persze a lengyelek ügye, s nyilván a majd' negyvenmillióból sokan helyeslik is ezt a lépést. Lehet, hogy a nagy többség. Félelmetes, hogy feltehetően nem számolnak azzal a bizonnyal nagyszámú másik táborral, amely továbbra is a különböző hitek és hitetlenségek szabad választását lehetővé tevő köztársaságban élne.

Ha Orbán Viktor most azt mondja, hogy politikáját keresztényi hite vezérli, azt én aligha vonhatom kétségbe. Mindenkinek joga van arra, hogy szellemi utakat tegyen meg, újra és újra átértékelje önmagát. Ám a csütörtöki lapokban megjelent nyilatkozata - lehet, hogy az újságírói rövidítések miatt - egy türelmetlen és hitében gőgös embert mutat. Tévedhetetlen valakit, aki bátran állítja, nem politikája, annak következményei miatt, hanem vallásossága, ráadásul magyarsága miatt gyűlölik őt. Ez ugyanannak a kizárólagosságnak a szellemisége, mint amilyent a varsói törvénytervezet sugall.

Karácsony előtt két nappal megkérdezem: nem éppen ez a kizárólagosság okoz sokakban magyarázható, vagy éppen megmagyarázhatatlan szorongást? Azt gondolom, hogy az utóbbi években egyre kevésbé tisztázott, hogy hol van a vallásgyakorlat, a hit megvallásának helye a világi köztársaságban. Sokan panaszkodnak arra, hogy vallási, sőt egyházi nyomulást érzékelnek például az állami oktatásban is. Úgy tűnik, hogy óvodák, iskolák pedagógusaiban fel sem vetődik, hogy neveltjeik nemcsak vallásos, vagy nemcsak keresztény/keresztyén családok gyermekei. A keresztény legendák természetesen részei a magyar kultúrának, folklórnak, de megkérdezem: hogyan magyarázza ezek után otthon az éppen vallástalan szülő, hogy ők a családban miért gondolkoznak másként? Visszatér az államszocializmus korának kettős nevelése? Nem csupán a nevelési rendszerről van szó. Politikusaink az utóbbi években harsányan demonstrálják a maguk vallási, vallásos elkötelezettségét. Furcsa módon nem eldugott templomocskákban, ismerős egyházközségi tagok között, hanem katedrálisok pompájában feszengenek. Kínos látni a köztársaság választott tisztségviselőit, akik - vajon miért? - gyermeki alázattal járulnak papi áldásért a tévékamerák előtt.

Vissza kellene adni az ünnepeket az ünneplőknek, a hitet a hívőknek. Szép exkluzív ajándék az. Akkora örömöt adhat, hogy vele nem kellene azt hinnie senkinek sem, hogy emiatt itt bárki gyűlölheti őt.