Orbán Viktor: fantomainkat évszázadok óta csalásnak, hazugságnak nevezzük

Budapest, 2006. december 21., csütörtök (MTI) - A magyar állampolgárok felelőssége, hogy elmennek-e a Fidesz kezdeményezte népszavazásra - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadóján, ahol többek között a Terror Háza Múzeum főigazgatója kapott elismerést.

A pártelnök a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében rendezett eseményen arról beszélt, hogy nemcsak a hatalmon lévőknek, hanem mindannyiunknak olyan személyes, de eltérő súlyú felelőssége van jövőnk formálásában, amivel el kell számolnunk, és el is fognak számoltatni. "A kormányzatnak a felelőssége az, hogy döntéseivel miként juttatta ide az országot, a parlamenti ellenzéknek, hogy mit tett ennek megakadályozására, a ma kitüntetett Terror Háza Múzeumnak az, hogyan tárta elénk a múlt döntéshozóinak a szerepét. A magyar állampolgároknak pedig az, hogy demokratikus választói hatalmukkal miként éltek, és hogy elmennek-e tavasszal a népszavazásra. A magyar állampolgárok felelőssége és lehetősége, hogy a kormányzat a hatalom megtartása érdekében hozott felelőtlen döntéseinek az árát ne velünk fizettethesse meg" - mondta.

 Az eseményen átadták a Polgári Magyarországért díjat, amelyet Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, F.Kovács Attila építész és Kovács Ákos zenész kapott, a Terror Háza Múzeum, valamint a Hódmezővásárhelyi Holokauszt Központ és Emlékpont létrehozásában elért közös teljesítményükért. Orbán Viktor beszédében az 1956-os forradalom leverése utáni időszakról szólva Illyés Gyulát idézte, miszerint "a rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő meg egyszerűen el sem megy; ködszerűen üli meg a tájat és az elmét." Mint mondta, az idén ősszel és télen az utcákat járva az az érzésünk, hogy az ónos köddel együtt mintha a múltunk is teljes súlyával ránk telepedne, mintha a fél évszázaddal ezelőtti fásultság nyirkos levegője venne minket körül ismét.

"Egy ilyen évfordulón, egy ilyen esztendő végén joggal merül fel a kérdés, hogy a rögzített és megírt múlt hogyan tud megszabadítani bennünket a démonainktól?" - tette hozzá. Véleménye szerint a pontosan megírt történelem szabadít meg minket attól a nyomasztó érzéstől, hogy a világ mit sem változik, hogy újra és újra ugyanazokkal a démonokkal kell megküzdenünk, és minden hiábavaló. "Lehet, hogy a fantomainkat évszázadok óta csalásnak, hazugságnak nevezzük, de ha megmutatjuk, hogy nem démonokról van szó, hanem arcuk és nevük van, és nem is sötét erők vezetik, hanem nagyon is felfedhető, pillanatnyi hatalmi és pénzügyi érdekek, akkor a történelem feltárása elérte a célját, és megértettük a múlt üzenetét" - hangsúlyozta. Úgy vélte: ma már tudjuk, hogy a rettegett fekete autók függönyei mögé rejtőző hatalom is hús-vér emberek szabad döntéseiből nyerte erejét, és a felelősöknek arcuk van: ők a Terror Háza Múzeum falán ugyanis már egyenként megtekinthetők. "És mivel nem kísértetekkel, vissza-visszajáró szellemekkel küzdünk - még akkor sem, ha száz és ezer év múlva is lesznek, akik a hazugság álarca mögé bújnak - ezért újra és újra bátran felvehetjük velük a küzdelmet, és újra és újra győzedelmeskedhetünk felettük. Le tudjuk őket győzni, ahogy tettük 1956 októberében, a rendszerváltoztatáskor, vagy éppen az önkormányzati választáson idén októberben" - jelentette ki a pártelnök. A Fidesz 2003-ban alapította a Polgári Magyarországért Alapítványt, amely először 2005-ben, Mádl Dalmának, a volt köztársasági elnök feleségének ítélte oda a Polgári Magyarországért díjat. Az elismeréssel egy plakett, egy oklevél és egymillió forint jár.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.