Ezt azért látom jónak nyugtázni, mert az elmúlt bő fél évben - egy EU-s közvélemény-kutatás szerint - 11 százalékkal csökkent az EU-tagság "hasznát" látó magyar népesség arányszáma. Egyszóval kiderült: csak a par excellence agrárnépesség látta közvetlen, pénzben mérhető hasznát (földalapú támogatások, intervenciós felvásárlások) EU-támogatásunknak. A túlnyomó többség viszont nem!

Az csak ezután fogja, ha beindul a strukturális és felzárkózási alapok igénybevétele a nemzeti fejlesztési terv előirányzatai szerint. Nyilván ezért nincs pozitív képe "még" a magyarságnak az unióról; és ezért lehet "majd". Nyilván innen van az integrációs szervezet népszerűségének átmeneti csökkenése.

Habár az igazat szólva nem tudom, hogy konkrétan mi az, amiben a magyarok csalatkozhattak - az illúzióikat leszámítva. Az utca emberének nem volt kötelessége tudni, hogy a pénz csak jövő januártól (onnantól is rátartással) kezd jönni; az egyetlen eséllyel - a külföldi munka vállalásával, illetve vállalatalapítással - pedig nem élt, vagy ha igen, akkor csak Szlovákiában. Mint kiderült, nem vagyunk mobilak, ami egyáltalán nem baj. Ahhoz, hogy azok legyünk, olyan munkanélküliségnek kellett volna lennie minálunk, mint Lengyelországban. Márpedig az állástalanság nálunk alapvetően strukturális jellegű, egyszóval a lakosság olyan "elemei" körében arat, amelynek a munkaerejére - szaktudás híján - sehol nincsen szükség.

Szerintem az Eurobarométer nevű közvélemény-kutató szervezet felmérése korán jött. Nem helyeslem, hogy egy "euroszkeptikus" Magyarország képe rajzolódik ki belőle, mert ennek nem volna szabad igaznak lennie. Hacsak... Hacsak nem szüremlik be az ország polgárainak nagyobbik részének tudatába, s nem ver gyökeret ott a Fidesznek az a kitartóan sulykolt jövendölése, hogy tudniillik "megélhetési válsággal" nézünk szembe. Igaz, hogy a nagyobbik ellenzéki párt ezt a jövőképet teljes egészében a regnáló kormány számlájára írja, de azért a "magyar ember" azt is megkérdezi sutytyomban önnönmagától, hogy ha ilyen jövendőnek nézünk elébe, akkor mi a fenének léptünk be az EU-ba.

A kérdés jogos. Pláne, ha valaki a megszorításokat (is) tartalmazó magyar konvergenciaprogramot úgy értelmezi, hogy azt az EU erőltette ránk. De! Egyetlen olyan uniós tagországról nem tudok, ahol a csatlakozás után megélhetési válság ütötte volna fel a fejét. Tudok olyanokról - közöttük ma már felettébb sikeresekről -, amelyek másfél évtizeden át nem "találták ki magukat" (Hankiss), ennélfogva stagnáltak. Ha úgy tetszik, boldogtalanok voltak, amíg csak rá nem jöttek, hogy az integrációtól sok mindent várhatnak ugyan, de a jobb lét receptjét nekik maguknak kell megtalálniuk. Voltak közöttük, amelyek ugyanúgy próbáltak manőverezni (kreatívan könyvelni) a hiányokkal, amiképp Medgyessy/Gyurcsány tette (e tekintetben a görögökhöz iskolába járhatnánk).

De ettől még az unió semmiképp se lett az elszegényedés világa, és fogadok, hogy a nagy elosztórendszereknek az a reformja, amelyet a Gyurcsány-kormány kezdeményezett, kifejezetten tetszik neki. Mert ez, végső soron, az első lépés afelé, hogy az unió új tagországai - annyi évnyi öncsalás és hazudozás, tettetés után - végre valami önsegítő aktivitást mutassanak föl örökölt struktúráik föllazítása végett. Én az Eurobarométer helyében megkérdeztem volna a polgároktól: tudják-e, hogy erre még EU-s pénz is van? Tudniillik van.