"A magyar közoktatás legsúlyosabb problémája, hogy nem tud mit kezdeni a szegény ember gyerekével" - olvasható az Államreform Bizottság felkérésére készített tanulmányban, amelyet rövidítve és átdolgozva közölt az Élet és Irodalom.

A tanulmány szerzői: Csapó Benő tanszékvezető egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszék, MTA-SZTE Képességkutató Csoport); Fazekas Károly igazgató, (MTA Közgazdaságtudományi Intézet); Kertesi Gábor tudományos főmunkatárs (MTA Közgazdaságtudományi Intézet; Oktatásgazdaságtani Csoport), Köllő János tudományos főmunkatárs (MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Munkagazdaságtani Csoport); és Varga Júlia docens (Corvinus Tudományegyetem Emberi Erőforrás Tanszék).

"Magyarországon nem vert gyökeret az a fontos felismerés, hogy az iskolai kudarcok megelőzésének legmegfelelőbb eszköze a lemaradással küszködő gyermekek kora gyermekkori - iskoláskor előtti, vagy az iskola kezdő szakaszára eső - fejlesztése" - állapítják meg.

Radikális intézkedések sorát javasolják a tanulmányban, amelyek természetesen sokba kerülnek - de a szerzők azt is megjelölik, honnan lehet előteremteni a forrásokat: a kedvezményezett középosztálynak kellene vállalni az ország jövője érdekében az áldozatot. "A hátrányos helyzetű diákok oktatásának javítása, a tanulói teljesítmények különbségének csökkentése csak többletforrásokkal képzelhető el. Mivel az oktatási ráfordítások aránya nem növelhető, a források átcsoportosítására lenne szükség, vagyis a jelenlegi oktatástámogatási rendszert kellene átalakítani. Csak így lehetne elérni, hogy a legrosszabb helyzetben levő diákokat ne a legkevésbé felkészült tanárok tanítsák."

"Tisztában vagyunk vele, hogy az itt javasolt reformok csoportérdekeket és középosztályi szerzett jogokat sértenek, továbbá a hosszabb távon eredményes beavatkozásokat hátráltatják a rövid távú politikai érdekek. Az oktatásban szükséges fordulat - léptékét és horderejét tekintve - a 2001. évi amerikai No Child Left Behind törvényhez lenne hasonlítható, amit több elnöki cikluson átívelő előkészítés után is csak mindkét párt reprezentánsainak és az elnök hangsúlyos személyes kiállásának demonstrálásával vezettek be. Az ezredfordulón egymástól távol eső régiók társadalmainak, a skandináv és a délkelet-ázsiai országoknak a látványos sikerei bizonyították, hogy az oktatás komolyan vétele révén akár egyetlen generáció alatt is a középmezőnyből a nemzetközi élvonalba emelhet egy országot" - olvasható a tanulmányban.

A szerzők az ÉS-ben megjelent írásban a szegények gyerekeinek oktatásával foglalkoztak. Tudják azonban, hogy mi mindentől kellett eltekinteniük: "Írásunk azokra az iskolai és iskola előtti reformokra koncentrál, melyek nélkül nehezen képzelhető el a kibontakozás hosszabb távon. Nem beszélünk azokról a tennivalókról, amelyek a rosszul képzett felnőtt népesség foglalkoztatását növelhetnék itt és most. Arról, hogy célszerű lenne következetesen átalakítani a jóléti rendszert, amely ma a piacról való kivonulást ösztönzi, ahelyett, hogy az álláskeresést támogatná a mainál bőkezűbben, a mainál szélesebb körben. Nem beszélünk a felnőttképzés arányainak megváltoztatásáról, annak az állapotnak a felszámolásáról, hogy míg a diplomások az EU-átlag szintjén részesülnek átképzésében, az arány az általános iskolát végzetteknél az EU-átlag negyedét sem éri el. Nem tárgyaljuk, mekkora hibának tartjuk a 2001 óta folytatott minimálbér-politikát, ami sok ezernyi összeszerelő és gépkezelő munkahelyet sodort veszélybe - az egyetlen foglalkozási csoportot, ahol a nyolc osztályt végzettek foglalkoztatása növekedett az elmúlt tíz évben. Nem érintjük a falusi lakosok közlekedési problémájának súlyos megoldatlanságát: hogy mennyire fontos lenne biztosítani, hogy a rosszul képzett falusiak eljuthassanak a városi (ha csak az van: összeszerelői, gépkezelői) munkahelyekre, és hogy a gyermekeiket bölcsődébe, óvodába helyezhessék el. Azért koncentrálunk az oktatás kérdéseire, mert tartós megoldást csak a közoktatás megújításától remélhetünk."

(forrás: Élet és Irodalom)