A fogva tartottnak a gyereke a legfontosabb kapocs a külvilággal

A NOL és a RomaPage két, másfél éve vitatható ítélet alapján börtönben ülő fiatalember családjának támogatására indított akciót. Segítséget kaptunk a Magyar Testvéri Börtöntársaságtól, amely - az Angyalfa Alapítvánnyal együtt - országos méretekben is támogatja a börtönbe került családfenntartók gyerekeit.

Kadlecsik Zoltán evangélikus teológus, az Angyalfa Alapítbvány kuratóriumának elnöke  a NOL-nak elmondta: évek óta sok száz ajándékcsomagot juttatnak el karácsonykor a valamelyik szülő börtönbe kerülése miatt nehéz helyzetben lévő gyerekeknek. Általában pályázatokból és adományokból fedezik költségeiket. Idén nem jutottak pályázati forrásokhoz, mégis minden korábbinál több, 1020 ajándékcsomagot készítettek és postáztak a  karácsony előtti napokban. Sokat köszönhetnek a United Way-nek, amely felvette támogatott szervezeteinek listájára, és adománygyűjtést szervezett számukra.

Az ezernél több csomaggal persze messze nem értek el mindenkit, akit szeretnének - tette hozzá Kadlecsik Zoltán. - Az ország büntetésvégrehajtási intézetekben 15 ezernél több elítéltet tartanak fogva, és ha átlagosan három gyerekkel számolunk, 45-50 ezer gyereket érint ez a probléma.

Béke és megértés egy rövid időre

Az Angyalfa honlapján ez olvasható: a "téli szünetben tartott hosszú hétvégék során megajándékozzuk a gyerekeket karácsonyra. Olyan programokat és légkört kívánunk nyújtani, mely a családi viharok és a társadalmi megkülönböztetés okozta sérüléseket egy ideig el tudja felejteni, békét és megértést kínál egy rövid időre, főleg karácsony idején. Újra és újra kísérletet teszünk arra, hogy ezek a gyerekek a jövőben képesek legyenek szembenézni saját múltjukkal, melyet nem ők választottak és, melyben a boldogság csak egy mesebeli történet "happy end"-je volt. Mindemellett szeretnénk karácsonyra legalább azokat a gyermekeket megajándékozni, akik táborunkba járnak, hisz sokszor a mindennapi betevőt sem tudja az otthonlévő nevelő vagy szülő előteremteni, karácsonyi ajándékról nem is álmodhatnak a gyermekek."

Nemcsak pénzt gyűjtenek

A karácsonyi csomagokban mindig van ruhanemű, édesség, játék, könyv, füzet, szótár, atlasz, hangkazetta, vallásos gyermekirodalom. Az adományozóktól nemcsak pénzt várnak - tapasztalataik szerint ezt magánszemélyek vagy cégek amúgy sem szívesen adnak közvetlen látókörükön kívül eső szervezetnek -, hanem örömmel fogadnak bármilyen ajándékot, ami a csomagok tartalmát kiegészítheti, és örömet szerezhet a megajándékozott gyerekeknek.

Arra kérjük olvasóinkat,, hogy lehetőségeik szerint az Angyalfa Alapítvány tevékenységét is segítsék adományaikkal. Az Angyalfa számlaszáma: 11600006-00000000-11626495 (Erste Bank)

Ajándékok eljuttatása céljából itt vehetik fel a kapcsolatot az alapítványnal:
angyalfa@vipmail.hu
1149 Budapest, Pillangó park 12/b.
telefon: 06-20-824-6907

Mintha apuka (vagy anyuka) ajándéka lenne

Az Angyalfa akciójának sikere a börtönlelkészek odaadásán és lelkiismeretességén múlik. Az alapítvány minden börtönlelkésztől elkéri az általuk látogatott intézményben fogva tartottak gyerekeinek adatait. Ennek alapján tudnak korhoz és nemhez illő ajándékokat összeválogatni, csomagolni, és ha a megadott név, cím pontos, a családokhoz eljuttatni. A pontos címzés persze "csak" olyan családok esetében fontos, akik anyagi okokból még beszélőre sem tudnak utazni. A legszegényebbek, leginkább rászorulók számára postán küldik el a csomagot. Szerencsére a legtöbb esetben meg is érkezik a küldemény.

Az Angyalfa Alapítvány ugyanakkor "szereti" úgy megoldani a csomagok kézbesítését, hogy a börtönbe juttatja el a küldeményt, ahol a karácsonyhoz közel eső időszakban maga a fogva tartott adhatja át gyermekeinek, és együtt örülhet velük. Minden olyan családhoz így jut el a csomag, amelynek tagjai a börtönlelkész adatai szerint beszélőre várhatók.

Az Angyalfa Alapítvány tervei között szerepel, hogy a fogva tartottak gyerekeit névnapkójukon, születésnapjukon is megörvendeztesse ajándékaival.

Tavaszi és őszi táborok

Az alapítvány évente kétszer táboroztat is alkalmanként 20-25 érintett (10 és 15 év közötti korosztályból kiválasztott) gyermeket. Jártak már Piliscsabán, Pilisszentkereszten, Zánkán, Balatonszemesen is. Ezekbe  at áborokba évekig visszajárnak a gyerekek. Némelyikük igazi "nehéz eset", a körülmények, amelyek között nevelkednek, a neveltetésük, az ingerszegény környezet hatására "rosszak" - de kivétel nélkül nagyon vágynak a szeretetre és nagyon hálásak, ha megkapják - mondta Kadlecsik Zoltán.

Angyalfa programok világszerte

A Magyar testvéri Börtöntársaság börtönmissziós tevékenysége és az Angyalfa Alapítvány munkája jól bevált nemzetközi mintákat követ. Az "angyalfa" programok (Angel Tree) külföldön is szorosan kapcsolódnak a testvéri börtöntársaságok (Prison Fellowship) tevékenységéhez. Az angyalfa-programok közös jellemzője, hogy alkalmankénti ajándékozással, táboroztatással vagy folyamatos segítő tevékenységgel a fogva tartottak gyerekeinek taplon maradását, és lehetőség szerint egészséges fejlődését segítik.

Kadlecsik Zoltán programjuk lényegét úgy összegezte: gyakran a gyermek az egyetlen igazi kapocs a börtönbe került családtag és  akint maradottak között. Ha a gyerek támogatásban részesül, amíg a szülő ismét visszatérhet, sokkal nagyobb esélye lesz annak, hogy egyáltalán lesz hová visszatérni és kísérletet tenni a megkapaszkodásra.

Folytatódik gyűjtésünk a második karácsonyt bent töltő fiatalokért is (Részletek itt)

A Magyar Börtöntársaság Alapítvány továbbra is befogadja és fele-fele arányban rendszeresen eljuttatja az adományokat a két családnak. Kérjük, hogy - akár időközönként néhány száz forinttal is - a következő számlaszámra juttassák el adományaikat:
Magyar Börtöntársaság Alapítvány 10300002-20345080-70073285 /a számlát az MKB Bank vezeti/
Az adomány célba juttatásához feltétlenül szükséges, hogy a befizetés a következő közleménnyel történjen: "Setét Enő-Adu László javára"

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.