Szemétügy: őrizetben a kunbajai polgármester

Hét gyanúsítottja van már annak a két hete kezdődött eljárásnak, amely a Németországból érkező kommunális hulladéknak az Alföldön történő illegális lerakása miatt indult. A szigorú ügyészségi felügyelet mellett zajló rendőrségi nyomozás során egész nap tartanak a tanúkihallgatások, mivel immár több szállítmányozó és hulladékkereskedő cég került a rendőrség látókörébe. Mint ismert, az első nagyobb menynyiségű importhulladékra Kiskunmajsán bukkantak december elején a volt szovjet laktanya területén, néhány nap múlva újabb lerakót találtak egy Majsa közeli tanyán, majd Tázláron, Kunbaján, Soltvadkerten, Kerekegyházán és Kecskeméten is. A bálás kommunális hulladékot általában lakatlan telepeken, ingatlanokon vagy bérelt tanyákon helyezték el.

A rendőrség a hulladékgazdálkodás megsértésének bűntettével elsőként a kiskunmajsai szovjet laktanyát bérlő helyi vállalkozót gyanúsította meg, majd egy mezőtúri fiatalembert, akinek az ingatlanán szintén nagy mennyiségű importszemetet találtak. Tegnap a rendőrség további öt személyt gyanúsított meg, akiket őrizetbe is vettek. Ezek között van Kunbaja polgármestere, a korábban vámbűncselekmény miatt börtönbüntetésre ítélt Halász István. Őrizetbe vették a polgármester feleségét is, aki ügyvezetője a Szinkron 99 Kft.-nek, amely egyike azon cégeknek, amelyek hulladékhasznosítás címén nyugatról importáltak bálás szemetet.

A Kiskunmajsán feltartóztatott kamion fuvarlevelén a németországi Aitrich város hulladékhasznosító telepe szerepelt. Lapunk korábban is foglalkozott ezzel a "német szállal" Berlini tudósítónk beszélt a részleg vezetőjével, aki nem tudott arról, hogy tőlük kommunális hulladékot szállítottak volna Magyarországra.

A Kecskeméti Városi Ügyészség az ügyben felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.