Biztos vagyok benne, hogy sehol sincs ideális állapot. Tessék megkérdezni azokat, akiket ma mi a különböző tanulmányok, gazdasági számítások alapján ideális helyzetben látunk! Tessék megkérdezni a betegeket, az orvosokat, a fenntartókat, a tulajdonosokat! Nem tudok erről mindent, de vannak ismereteim és tapasztalataim néhány európai és Európán kívüli országból.

Sok olyan nagy nyugat-európai kórház létezik, ami a mostani ideálnak felelne meg: városon kívül, autópályák kereszteződésében épült, szabadon elérhető kiemelt kórház nagy ágyszámmal. Közelről nézve azonban rögvest szembeötlik, hogy pl. olyan mértékű az adóssága (persze a költségvetése is), ami nálunk elképzelhetetlen, hogy súlyos személyzeti gondjaik vannak, hogy konfliktusban vannak a környezetükben elhelyezkedő más kórházakkal, s "nemtelen versengéssel" vádolják egymást, hogy sok látogató elégedetlen a túl nagy távolság miatt, hogy nehéz éjszaka lázas gyermekkel, felnőttel odajutni, hogy az egyetemi oktatás nem szervezhető megfelelően stb.

Ők már tudják, hogy amit nálunk annak vélnek, az nem is ideális, nem is olcsó, s számtalan olyan probléma merül fel, amire nem is gondoltak. Ők is változtatni szeretnének, ott is szakadék nyílik a lehetőségek és a szükségletek között. Pedig ott pénz is volt és még van is (bár ma már ott is sokkal szűkebb marokkal mérik); pedig ott sohasem volt szocialista egészségügy és szocialista típusú város- és kórházépítés, összehasonlíthatatlanul fejlettebb az infrastruktúra és az egészségkultúra, nagy gyakorlatuk van a polgári demokráciában, a biztosításban, a szociális juttatásokban és persze a jólétben. És mégis...

Mikor jutunk el az ő gondjaikig? És addig mit csinálunk? Tényleg nem lehet másképpen, gazdaságosabban, jobban alakítani a rendszert? Tényleg feleslegesen fejlesztettünk eddig? Tényleg sok értéktelen kórházat építettünk, rekonstruáltunk? Tényleg csak bezárni lehet mindazokat, amelyeket arra ítéltek? Tényleg rombolni kell ahhoz, hogy valami új és korszerű legyen? Tényleg korszerű lesz az új? Feltétlenül akkor kell drága fejlesztéseket igénylő átalakításba fogni, amikor amúgy is kevés a pénz? Biztos, hogy az igényeink, érdekeink szerint történne nálunk mindez? Biztos, hogy jobb lesz a betegeknek, biztos, hogy ezek a változások gyógyírt jelentenek majd a kétségkívül föltornyosuló problémáinkra, biztos, hogy ez az egy lehetőség és válasz a tenni vagy nem tenni kérdésére?

Biztos, hogy rossz helyen van egy kórház a város szívében, a betegek közelében? Biztos, hogy baj az, ha könnyen, tömegközlekedéssel is elérhető, újabb beruházás nélkül mindenki számára megközelíthető? Biztos, hogy baj az, ha nem kell a címét felírni, elég tudni a kórház nevét?

Konokul, és eltökélten hiszem, hogy az egészségügy gondjai nem szakíthatók ki a minket körülvevő világból, a gazdaságból, az ország lehetőségeitől sem függetleníthetőek, de azt is hiszem, hogy az emberek igényeitől, szokásaitól, a humánus gondolkodástól, kultúrától sem lehet elszakítani. Nem függetleníthető a kórházi a területi és a járóbeteg-ellátástól. Jó alap nélkül itt sem lehet építkezni.

Nem lehet a tudás hiányát tapasztalattal pótolni, de a tudás helyes alkalmazásához sok tapasztalatra van szükség.

Hiszek az orvosi iskolákban, hiszek a mesterekben, hiszek az orvosi viselkedésmodellben, hiszek abban, hogy lehet humánusan is magas szakmai színvonalon, a legkorszerűbb ismeretek birtokában, korszerűen gyógyítani. Hiszek a bizonyítékokon alapuló orvoslásban, de hiszek a megérzésben és az "orvosi művészetben" is. Hiszek a reményben, a hitben is.

Ebből a szempontból is igen fontos lehet a klasszikus modern kórház, ahol a körülményeket biztosítva magas színvonalú gyógyítás folyhat számos szakterületen, érvényesülhetnek a kisebb, de korszerű körülmények között működő modern kórház előnyei.

A világ sokféle. Azt halljuk, hogy nálunk nagyon sok a kórház. Nem igaz, hogy ez mindenhol másképp van. Tessék megnézni pl., hogy Velencében hol van a városi kórház, hogyan lehet megközelíteni, hogyan kell megszervezni vízen a sürgősségi ellátást, a betegszállítást. Sok a gond vele, de a velencei polgárok ragaszkodnak a gondokhoz. És kérem, nézzék meg a térképen, hány kilométerre van ettől a kórháztól a Mestrén, Trevisóban, Chioggiában található 8-10 (!) kórház, szárazföldön, autópálya vagy jó út mentén. Nem biztos, hogy a velencei polgárok a leggazdaságosabb megoldást választják, biztos lehetne olcsóbbat, de mégse biztos, hogy rosszul csinálják. Ragaszkodnak a kórházukhoz, mert ettől van biztonságérzetük. Ott is sokan meggyógyulnak a kórházban, és nyilván ott is sokakat elveszítenek.

Ez a mostani, nagyon gyorsan megalkotott, ideálisnak hitt kórházi modell csak akkor lehetne hatékony, ha jobb lenne a járóbeteg-ellátás, a háziorvosi rendszer, az infrastruktúra, és sokféle kórház fejlődhetne.

Minél inkább elmélyülünk a problémákban, annál inkább el kell veszítenünk a biztonságérzetünket. Az a jó vezető, aki ezután és ekkor tud jól dönteni.

De csak ezután. Nem sürgethet annyira az idő, hogy úgy érezzük: akármit is, akárhogyan is, de most már mindent el kell dönteni.

Nem szeretném magamra venni a fejlődésellenesség, a változtatásképtelenség ingét. Azt sem állítom, hogy amit írok, vitathatatlan. De azt felelősséggel mondhatom, hogy nem alaptalan.

Dr. Domján Gyula,

a Rókus Kórház igazgató főorvosa