Kevesebb jut a Mátyás-templomra

Százötvenmillió forinttal kevesebbet jut jövőre a Mátyás-templom felújítására, döntött az Országgyűlés hétfőn. A szóban forgó összeget a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely rekonstrukciójára fordítják. Folytatódik azért a Mátyás-templom felújítása is, mely idén áprilisban kezdődött.

A budavári Nagyboldogaszszony-templom felújítására tavasszal kötött szerződést a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a pályázaton kiválasztott kivitelezővel, a Reneszánsz Zrt.-vel. Lebonyolítója a Főber-Épber "konzorcium". A munkák összköltsége a szerződés szerint csaknem ötmilliárd forint. Ebből az idén 450 millió forintot fizetett az állam. Legalább is a szerződés megkötésekor még ennyi volt betervezve, s valószínűleg a Reneszánsz meg is kapta ezt az összeget. Ebből végezték el tavasz óta egyebek mellett a régészeti feltárást a templom mellett, ebből hozták helyre a nyugati oldalon húzódó szellőzőaknát, s ebből kezdték meg a felállványozást, melynek egyelőre csak az alsó szintje készült el, azonban nem sokára beborítja majd a tornyot.

A felújítás befejezését 2010 második felére tervezik, s egyelőre mindenki bízik benne, hogy a határidőt be lehet majd tartani. Addig fel kell újítani 600 négyzetméternyi falképet, 11 ezer négyzetméter díszítőfestést, 1780 négyzetméter kerámia burkolatot, 6 ezer négyzetméter homlokzati kőburkolatot. Mintegy 2500 négyzetméternyi felületen cserélik ki a mázas Zsolnay cserepet. Felújítják a teljes gépészetet és elektromos hálózatot, korszerű szellőztetőrendszer, díszvilágítás és tűzjelző technika kerül a templomba. Ennek gépházát a Hilton felőli oldalon építik ki a föld alatt. Újjászületik az orgona, s további orgonák beállítását is tervezik. A toronysisakba úgynevezett antirezonáns ingát helyeznek el, mely a szél okozta kilengést ellensúlyozza.

Hogy az átcsoportosított százötvenmillió forint menynyiben hátráltatja a munkákat, arról egyelőre sem az egyházmegye, sem a minisztérium nem nyilatkozott. Annyi azonban a kulturális minisztérium honlapjáról kiderült, hogy a vári rekonstrukciókra (a Szent György térre és a Mátyás-templomra) 763 millió forintot készült fordítani az állam 2007-ben. Ez lesz tehát százötvenmillióval kevesebb. Azt, hogy ez mennyiben befolyásolja a befejezési határidőt, egyelőre nem tudni.

Információink szerint a Reneszánsz Zrt. rohamléptekben szeretné végezni a felújítást, hogy 2010-re, a következő választások évére elkészüljön. Ha azonban a támogatás üteme lelassul, a terv nehezen lesz tartható. A cég dolgozik egyébként a Szent György téri romterület helyreállításán is, amely már a vége felé közeledik.


Katolikus templomot építenek a XV. kerületben, az újpalotai lakótelepen. A telket az önkormányzat adja, a templomot a Szerencs utca -Pattogós utca sarkára tervezték. A ma délelőtti alapkőletételen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is részt vesz.

A kivitelezõ rohamléptekben dolgozna
A kivitelezõ rohamléptekben dolgozna
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.