Faekét, most!
Semmise lesz, egy ostoba kis werkcikk arról, hogy mit csinál a szerző munka helyett. A szerző alkalmas munkakörülményeket szeretne teremteni magának hetek óta. Ebben ugyebár nem kicsit akadályozta egy költözés (brit tudósok szerint a költözés a második legsúlyosabb lelki trauma, ami csak lehetséges az ember életében; az első: közvetlen hozzátartozó elhalálozása), de annak nagyjából vége, a szerző már két hete boldog vidéki, hajnalonta gumicsizmában reggelizik tokaszalonnát tepertővel, tehát ezzel már nem volna baj. Hanem a költözéssel együtt a szerző úgy látta jónak, ha nagy értékű beruházás keretében lecseréli addigi, erkölcsileg és fizikailag is amortizálódott laptopját.
A szerző rutinos póverjúzer, az a típus, akinek már az óvodában is Vesa Localbus volt a jele, aki a kilencvenes évek elején pincecégektől összevásárolgatott alkatrészekből legózta öszsze magának az éppen elérhető legdurvább konfigurációkat, fizetését alaplapra és videokártyára költötte, csillagcsavarhúzóval a párnája alatt aludt, és néha megálmodta, hogy azért fagy Doom, mert a videokártya hűtése gyenge, vagy két RAM-modul akad össze, és elég csak megcserélni őket a slotokban.
A szerző rutinos póverjúzer tehát, felkészülve minden lehetséges berhelésre, ami csak adódhat, de az utóbbi években már kinőtte a sufnituningos, csillagcsavarhúzós korszakát, csak dolgozni szeretne, internetezni, írni, fényképeket buzerálni, ilyesmiket, nagyjából úgy, mint a számítógép-használók kilencvennyolc százaléka.
Éppen ezért csak laptopban hajlandó gondolkodni egy ideje, mert a rendes, asztali számítógépek többnyire összegányolt, megbízhatatlan szemétládák, kínai bölcsődések hegesztik és fröccsöntik őket füstös pincékben heroinért, és a nagy gyártók gépei, az úgynevezett branded gépek sem sokkal jobbak, ugyanazokban a pincékben hegesztik és fröccsöntik őket, de nem bölcsődések, hanem óvodások, és a végén minden gépre rányomnak egy plecsnit is, attól épp háromszoros lesz az ára. Laptopot viszont nehezebb gyártani, ahhoz nem elég a pincébe zárt bölcsődés rabszolga, ahhoz már fejlettebb gyártástechnológia kell, tehát legalább általános iskolások ülnek a futószalagok mellett.
Tehát laptopot kellett volna venni. De normális teljesítményű laptopot Magyarországon csak olajozókból borhamisítón át szemétbizniszmenné alakult maffiózók bírnak vásárolni, mert az itteni árak éppen kétszer magasabbak a világpiacinál, tehát egy igazán jó és kellően erős laptopért itthon minimum öt-hatszázezret kell kicsengetni (az Amerikában ezerötszáz dolláros gépért), ráadásul jó egyéves késessel kerülnek ide az új modellek.
A szerző a piac hosszas tanulmányozása után mégis egy asztali gép mellett döntött, mégpedig "A" gyártó gépei tűntek a legjobb vételnek, minőséginek látszó hardver normális áron, és erről a gyártóról feltételezhető, hogy többé-kevésbé teszteli, összecsiszolja gépeit. Viszont ez az a gyártó, amelyik karizmatikus újkeresztény szekták pszichológiai módszereit alkalmazva teszi zombivá vásárlóit, bedumálja nekik, hogy különlegesek, másképpen gondolkodnak, magasabb rendű esztétikai és etikai elveket vallanak, természetesen csakis azért, mert a többséggel ellentétben ők "A" gyártó gépeit használják.
Ezt a jelenséget, ahogy "A" gyártó vallási fundamentalistákhoz és kampánytréningről frissen érkezett pártidiótákhoz teszi hasonlatossá a vásárlóit, a szerző természetesen aggodalommal figyeli, és mélyen elítéli, különösen azért, mert közvetlen környezetében is élnek emberek, akiket a gyártó aljas pszichológiai trükkjei fosztottak meg a józan gondolkodás képességétől, de a szerző a lehető legracionálisabban, legérzelemmentesebben mérlegelt, és úgy döntött, hogy a normális munkakörülmények megteremtése érdekében félreteszi morális kifogásait, és mégis "A" gyártó gépét szerzi be. A szerző beszerezte.
A normális munkakörülmények megteremtésének archimédesi pontja mintegy az internet kérdése. Először is ADSL-kapcsolatra van szükség az új ingatlanban. Ez nem egyszerű kérdés, így karácsonyi szezonban hetekig eltarthat, amíg beszerelik, ezért a szerző ismét csak sutba dobta a morált, a kapcsolati gazdaság, a nepotista (uram-bátyám) posztfeudál viszonyokkal szembeni ellenérzéseit, és fölhívta az egyik távközlési cég VIP osztályán dolgozó ismerősét: két napon belül lett ADSL.
A szerző ekkor még nem sejtette. Wifi-router is kellett, ez egy olyan eszköz, amit az ember beledug az internetbe jól, és aztán széjjelszórja az internetet láthatatlan rádiósugarak formájában, és akkor az ingatlan bármely pontjáról lehet internetezni laptoppal, vagy több géppel akár. A szerző, mint említettük, igazi póverjúzer, több alkalommal installált már wifit is, a legnagyobb önbizalommal vágott bele tehát. Lehet, hogy ez volt a hiba.
Először is nem kapott olyan routert, amilyet szeretett volna, mert csak olcsóbb fajta volt, "ez egy árérzékeny piac" - magyarázta az eladó a letört szerzőnek, a tizennyolcezer forintos routert már nem lehet eladni, csak a tízezreset. Na, akkor jött a tízezres, amit viszont nem lehet úgy konfigurálni, csak amúgy, a szerző viszont - nem győzzük hangsúlyozni - sokat próbált póverjúzer, megoldotta; fél nap tökörészés után duruzsolt a net, a szerző boldogan tért nyugovóra, de másnap reggel artikulálatlan üvöltözés verte föl a ház csendjét. A szerző egy könnyebb idegroham kíséretében konstatálta, hogy nincs internetkapcsolat. Lerohant az alagsorba, ahonnét annak a bizonyos wifirouternek kellene széjjelszórnia az internetet, órákon át ellenőrzött, konfigurált, resetelt, újraindított, bejelentkezett, a nyomorult eszköz a lehetséges hibáknak minden lehetséges kombinációját bemutatta, de a szerző-póverjúzer végül úrrá lett mindannyin, és este már a barlangi medvét egy szál ágyékkötőben legyőző férfi büszkeségével töltötte le a spamokat. Hogy mi történt másnap reggel, ne kérdezzék. A szerző szeme még most is könnybe lábad, ha arra a napra gondol. Megint eltűnt a net.
Újabb szerelés, küzdelem a barlangi medvével, újabb hibák újabb kombinációi, újraindítások, resetelések, de, gondolta a szerző, véget kell vetni ennek, elment, és beszerzett egy másik routert, egy bevált, kipróbált típust. Beizzította, némi konfigurálás után, ugye, úgy hasított a net, mint a kisangyal. Két napig tartott a boldogság. Két nap után az egyik gépen tökéletesen ment minden, a másikon egy árva bit sem vánszorgott át. Pedig a routert látta, a jelerősség kiváló volt. Újabb konfigurálás, ideges szerelés, reset, restart, IP-cím-megújítás vagy ötször, minden, végül a router egyszerűen kizárta hányatott életéből a szerzőt. A korábban megadott jelszót nem fogadta el. És a szerző az infarktus, az agyvérzés és az idegösszeroppanás határán installált, resetelt, restartolt egész hétvégén, egy szál fürdőköpenyben a hideg alagsorban, megfázott, reumás lett, összeroppant, de a százhatvanadik próbálkozásra a router mégis beengedte ugyanazzal a jelszóval, amivel előtte százötvenkilencszer nem. És a szerző, e nagyszerű férfi megint megoldotta, megint győzött. Bár a második hétvégéjét is erre kellett áldoznia, a családtagjai két hete nem mernek a közelébe menni, és félve nézik, ahogy tör-zúz, őrjöng a frissen vásárolt agglomerációs ingatlanban. A szerzőnél, amikor ezt szerzi, megint alig-alig pötyög az internet. Egyáltalán nem tűnik reálisnak, hogy képes lesz elküldeni a cikket, és egyébként dvd-t írni sem tud, mert a majd' félmilliós szupergépben ugyanaz a szemét dvd-író van, amit a tajvani bölcsődések fejlesztenek és gyártanak.
Az egyébként póverjúzer és technofil szerző ilyenkor a budaörsi hegyek felé fordulva mereng egy picit megtört szívvel, meggyőződés nélkül szidja a számítástechnikai gyártókat, amelyek a legnagyképűbb marketinggel dobnak piacra fél- vagy inkább negyedkész, gyakorlatilag használhatatlan izéket (képzeljük el azt az autót, amelyik reggelente vagy elindul, vagy nem, egyszer ötven a végsebessége, másszor kétszáztíz, második nap letörik a kormány, és házilag kell bele sebváltót faragni; vagy a mosógépet, amelyiknél sosem tudhatod, hogy a sárga nejloninget nem fogja kimosni, vagy a csíkos gyapjúpulóverre allergiás).
Ez nem ipar, nem gazdaság, ez a legaljasabb, legsötétebb mágia - sóhajt a szerző, és azt kívánja, bárcsak sosem sikerült volna meghaladnia az emberiségnek a vaspapucsos faekét.
