A helyzet azonban könnyen rácáfolhat a pesszimista várakozásokra. Először is, Kubában egyelőre semmi jele az instabilitásnak, sőt. A szigetországnak hosszú gazdasági válság után az utóbbi egy-két évben kezd jobban menni, amit a lakosság is érez. A politikai hatalomváltás a jelek szerint szép csöndben megtörtént, Fidel már nem is tervezi, hogy a régi szerepbe visszatérve mindent maga irányítson. Raúl bízvást számíthat a saját maga által kinevelt, részben gazdasági pozíciókba juttatott katonai káderekre, és utcai demonstrációktól sem kell tartania. (Azért tart tőlük: a hírek szerint az utóbbi hónapokban a rendszer a korábbinál is keményebben lép fel az ellenzékkel szemben.)

Kuba politikai és gazdasági értelemben is kitört a '90-es évekre jellemző elszigeteltségből. Az egyre inkább globális szerepre törő Kínában fontos kereskedelmi partnerre talált, Venezuela pedig hitelre vagy mélyen leszállított árakon ad olajat, amit a szigetország részben orvosok és más szakemberek kiküldésével kompenzál. Az elmúlt két évben Latin-Amerikában a Fidel Castróval szimpatizáló, az Egyesült Államokkal szemben minimum bizalmatlan baloldali elnökök sorát választották meg. Sőt, az amerikai belpolitika változásai láttán az sem kizárt, hogy 2008 után Washington is felhagy a csaknem fél évszázada teljesen hatástalan, illetve éppen hogy a kívánttal ellentétes hatást kifejtő politikájával. Ennek egyik első jele a tíztagú kongresszusi küldöttség hétvégi havannai útja, amelyet a Fehér Ház leplezetlen helytelenítéssel szemlélt, de nem tudott megakadályozni. George W. Bush elnökségének utolsó két éve alatt "béna kacsa" lesz, és maradék energiájának zömét leköti az iraki háború.

A tekintélyes amerikai külpolitikai folyóirat, a Foreign Affairs januári, az interneten már olvasható száma hosszú tanulmányt közöl a New York-i Külpolitikai Tanács kubai programjának igazgatója tollából. Julia Sweig szerint az USA Kuba-politikája nem a realitásokból, hanem a saját vágyaiból indul ki. A hatalomváltás simának ígérkezik, a felesleges "keménykedés" többet árt Amerikának, mint a havannai vezetők új generációjának. A kubai változások, bár elkerülhetetlenek, belülről fognak érkezni: fokozatosak és békések lesznek, s aligha járnak majd az elit Miamiban kívánatosnak vélt teljes cseréjével. Sweig ezt Fidel Castro végső győzelmének nevezi. A mondat le nem írt, de logikus folytatása az, hogy az Egyesült Államok a papírformára rácáfolva, elsősorban tulajdon makacssága miatt stratégiai vereséget szenvedett saját közvetlen térségében.

Nekünk, magyaroknak bizonyos elemeiben ismerős lehet a várható kubai forgatókönyv. Nem véletlen, hogy a magyar diplomácia óvatos kísérletet tesz a kerekasztal melletti hazai rendszerváltás tapasztalatainak felajánlására. Ezt faramuci módon először a keményvonalas kubai emigránsoknak kell elfogadniuk ahhoz, hogy a budapesti Demokrácia Központ valóban szerephez juthasson a szigetországban zajló folyamatok segítésében. Előbb vagy utóbb úgyis eljön az idő, amikor Havannából valaki felhívja a központ igazgatóját, Gyarmati Istvánt.