Beszűkített pályán a globális játékos
A 2007-es esztendő első napjával Németország lesz az akkor már huszonhét tagot számláló integráció soros elnöke, és a sokak által hiányolt izgalom - igaz, nem éppen pozitív értelemben - borítékoltnak tekinthető. Elsősorban azért, mert ha Angela Merkel kancellár és külügyminisztere, Frank-Walter Steinmeier körülnéz a kontinensen, a kép nem éppen rózsás. A németekkel szemben ugyan elvárás, hogy több tekintetben előrelépést érjenek el, ám kérdés, hogy ezt pontosan kikkel egyeztetve tegyék. A Berlin-Párizs tengely lelassult, mivel Franciaország jövő tavasszal köztársasági elnököt és új törvényhozást választ. Májusban távozik posztjáról Tony Blair kormányfő, Hollandiában Jan Peter Balkenende nehezen talál koalíciós partnereket, Olaszország a szokásos kormányválságok korszakát éli. A helyzet Keleten sem jobb: Lengyelországban a koalíció helyzete minden, csak nem stabil, Csehországnak fél éve nincs kormánya, Szlovákiára rávetődik Ján Slota árnyéka, Magyarország pedig még mindig az elmúlt hónapok eseményeinek megemésztésével kínlódik.
Mindezek fényében érthető, hogy a németek alaposan viszszavettek ambícióikból, és inkább arról beszélnek, hogy nem hat hónapban, hanem sokkal inkább másfél évben gondolkodnak. Azaz olyan trojkaszerű soros elnökségre törekszenek, amely "összenő" az őket követő portugálok, majd a 2008-ban következő szlovénok megbízatásával. Ez különösen olyan érzékeny téma esetében feltűnő, mint az Európai Unió - a sikertelen francia és holland népszavazással - parkolópályára tett alkotmánya, amelyet a felmérések szerint a németek hatvan százaléka még mindig támogat. Berlinben viszont ma már senki sem beszél olyan, áttörést is kilátásba helyező, nagy ívű német kezdeményezésről, mint amiről még kora ősszel lehetett hallani.
- Az alkotmány valójában apró betűs rész lesz a német soros elnökség programjában - jósolta egy berlini bennfentes. Egyelőre annyit lehet hallani: az év elején végigjárja a huszonhat partnerállam fővárosait az a két német "serpa", akiket azzal bíznak meg, hogy a színfalak mögött mérjék fel a zsákutcából való kihátrálást lehetővé tevő közös pontokat. Ezekre építve a portugálok esetleg elindíthatnának egy minikormányközi konferenciát, ahol mondjuk egy chartának nevezett, de alaposan lerövidített és leegyszerűsített dokumentumban próbálnák menteni a menthetőt.
A világpolitikai értelemben "globális játékossá" előlépett Németországnak az elkövetkező hónapokban sokkal nagyobb kihívás lesz a koszovói rendezés vagy az iráni atomválság megoldása. - Koszovóban minden jel szerint valamiféle feltételes függetlenség irányába mennek a dolgok, de különösen a közrend fenntartásában vagy az igazságszolgáltatás működtetésében a jövőben is kívánatos és szükséges a nemzetközi jelenlét - mondta lapunk kérdésére Ruprecht Polenz, a Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke. Iránnal kapcsolatban a CDU-s politikus kulcsfontosságúnak nevezte annak biztosítását, hogy az iszlám köztársaság a vélhetőleg hamarosan rendelkezésére álló nukleáris technológiát csak villamosáram-termelésre, ne pedig atombomba készítésére használja fel.
Stratégiai szempontból rengeteg fejtörést okoz Törökország is. A kül- és Európa-politika köztudottan szövetségi ügy. A legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália egyik kormányzati illetékese nem hallgatja el: a 18 millió lakosú tartományt irányító, CDU-s többségű kabinet nem lelkesedik a törökök teljes jogú tagságáért. Azzal érvelnek, hogy a most több mint hetvenmillió lakosú Törökország jó másfél évtized múlva demográfiai értelemben az unió legnépesebb állama lesz, Németországot is lekörözi, és egy ilyen óriás csatlakozása végzetesen szétfeszítheti az integrációs kereteket.
Az EU-nak azonban nagyon is szüksége van a törökökre, Ankara lehet ugyanis az a partner, akin keresztül az európaiak szóba tudnának állni a muzulmán világban egyre befolyásosabb síitákkal és más radikális erőkkel - állítja Andreas Maurer. Az egyik legnevesebb német agytröszt, a berlini Tudomány és Politika Alapítvány vezető munkatársa szerint Németországban nyíltan senki sem beszél róla, ám titokban mindenki abban reménykedik: a csatlakozási tárgyalások végén maguk a törökök lesznek azok, akik a teljes jogú tagság helyett valami mást fognak kérni. Például a CDU és az osztrák Néppárt által is támogatott privilegizált partnerség valahogyan átnevezett-átcsomagolt változatát. Vagyis olyan modernizált-felerősített társulási státust, amelynek révén a törökök csatlakozhatnának például az egységes belső piachoz, részesedhetnének a strukturális és kohéziós alapokból, de nem adnának EU-biztost, és szavazati joguk sem lenne a miniszteri tanácsban vagy az Európai Parlamentben.
Csakhogy a törökök - egyelőre - láthatóan nem érik be kevesebbel, mint a teljes jogú tagság. A fent vázolt, egyelőre hipotetikus B tervnek azonban legkésőbb a ratifikációs eljárás kezdete előtt mindenképpen életbe kell lépnie. Főleg akkor, ha több EU-tagállamban, például Franciaországban tényleg népszavazásra bocsátanák a törökök felvételének kérdését. Polenz elismeri, hogy rendkívüli veszélyekkel jár, ha egy nép sorsáról egy másik nép megszavaztatásával akarnak dönteni.
Berlin-Budapest,
2006. december
