Arafat annak idején folyamatosan halogatta a választásokat. Miután meghalt, két éve elnökválasztást tartottak a palesztin területeken, sikerrel. Ezután egy éven keresztül, volt ahol öt fordulóban, önkormányzati választásokat tartottak, s idén januárban következtek törvényhozási választások. Demokratikusak és szabadok. A palesztinok az elmúlt két évben többször járultak az urnákhoz, mint például mi, magyarok, de ennél lényegesebb: mint ezalatt bármelyik arab, vagy iszlám országban. A Bush-kormányzat itt nem erőltette látványosan a demokráciát, itt az egy évtizede lefektetett mechanizmusok elevenedtek meg, a megfelelő vezető irányítása alatt.

A Bush-kormányzat a Hamasz részvételét erőltette. A Fatahnak jogosan akartak riválist „adni”, hiszen ez is hozzátartozik a demokráciához. Kérdés, hogy a Hamasz – mely a választás alapjait lefektető békeegyezményt sem fogadja el – ilyen formában jó ötlet volt-e. Mindenesetre a Hamasz győzelmének következményeire nem volt felkészülve jóformán senki. A döntés, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányról a nyugat egyszerűen nem vesz tudomást, rossz volt. A segélyek elapadása olyan körülményeket teremtett, melyek talán a Fatah híres-hírhedt korrupciójánál is rosszabbak. Sikerült elérni, hogy ha Abbasz előre hozott választásokra szólít fel, azok legitimitását a Hamasz „dönti el”. Sikerült megerősíteni a Hamasz damaszkuszi vezetését, és kiszolgáltatni neki a mérsékeltebb gázait. Sikerült elérni, hogy az amúgy is megerősödő Irán túszul ejthette a palesztin ügyet.Abbasz kockáztat, játszik. Ő a nyugat és Izrael szemében hol partner, hol nem. Nem egy erős vezető, de nem is hagyják, hogy az legyen. Most mondott egy nagyot, lehet, hogy bejön.