Megszurkáltak egy mórichidai férfit

Egész éjszaka műtötték, reggelre stabilizálódott az állapota annak a 76 éves mórichidai férfinak, akit szombaton délután családi házában - ahol egyedül élt - ismeretlen tettesek életveszélyesen megsebesítettek. A több szúrt sebből vérző férfi a saját lábán ment át a szomszédba segítséget kérni, aztán állapota rosszabbodott, kihallgatni nem tudták, műtétei után altatják.

A rendőrségtől megtudtuk: a tettesek teljesen felforgatták a lakást, egyelőre nem tudni, eltűnt-e valami, s anyagi haszonszerzés áll-e a bűncselekmény mögött. Kovács Krisztina százados, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kéri, hogy aki szombaton két óra körül gyanús idegeneket látott a téti kistérséghez tartozó faluban, az jelentkezzen a 107-es hívószámon. A rendőrség emberölés kísérlete miatt megkezdte a nyomozást.

Karácsony előtt - a statisztikák szerint - Győr-Moson-Sopron megyében rendszerint megnő a szurkálásos bűncselekmények száma. Az áldozatok többnyire a tettesek családtagjai. Némelyek szerint ez azzal állhat összefüggésben, hogy az ünnep közeledtével a konfliktusos családi közösségekben súlyosabbak az összetűzések, mint egyébként, sokszor csekély okok is súlyos agresszióhoz vezetnek. Győrben például évekkel ezelőtt egy asszony tojásért küldte a boltba a férjét, aki leitta magát, és részegségében narancsot vásárolt tojás helyett. A felesége dühében leszúrta.

A mostani eset vélhetően nem családi indíttatású, a mórichidai idős férfi egyedül élt, zárkózott embernek ismerték.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.