A BBC szerint a Kremlbe vezetnek a Litvinyenko-ügy szálai

Alekszandr Litvinyenko egykori orosz titkosügynököt azért gyilkolták meg, mert a Kreml egyik befolyásos illetékesére nézve káros információk birtokába jutott - mondta a BBC rádiónak egy Amerikában élő volt KGB-tiszt.

Jurij Svec, aki jelenleg vállalatoknak és magánvállalkozóknak nyújt jogi és biztonsági tanácsadást az egykori szovjet térséggel kapcsolatban, a szombat délelőtt műsorra tűzött - részletiben előre ismertetett - BBC-interjúban azt mondta: az orosz állambiztonság (FSZB) Londonba szökött volt alezredese egy "köztiszteletben álló" brit cég megbízásából állított össze nyolcoldalas információs dossziét Oroszországról.

A vállalat Oroszországban tervezett, jelentős értékű beruházásához igényelte a politikai és kereskedelmi információkat tartalmazó dossziét - mondta a londoni rádiónak Svec.

A volt KGB-ügynök szerint Litvinyenkót azután mérgezték meg, hogy a dosszié kényes információkat tartalmazó részleteit "szándékosan kiszivárogtatták" a magas rangú moszkvai illetékesnek.

Alekszandr Litvinyenko november 23-án halt meg egy londoni kórházban, miután valahogy jelentős mennyiségű polónium 210-es radioaktív izotóp került a szervezetébe. A sugárzó anyag nyomait kéttucatnyi londoni helyszínen kimutatták a Scotland Yard szakértői, köztük a belvárosi Millennium szállodában, ahol a volt FSZB-ügynök november 1-jén három orosszal találkozott.

A hotel bárjának hét alkalmazottja is fertőződött a radioaktív izotóppal.

Svec "A Litvinyenko-rejtély" címmel műsorra tűzött szombati BBC-programban azt mondta: beszélt a már kórházban fekvő Litvinyenkóval, akinek meggyőződése volt, hogy a hotelbeli találkozón mérgezték meg. "Olyan teát ivott, amelyet nem a szeme láttára készítettek" - tette hozzá.

Jurij Svec, akit a BBC szerint kihallgattak a Scotland Yard nyomozói, kijelentette: a Litvinyenko által összeállított dosszié már a gyilkosság felderítésén dolgozó brit detektívek kezében van.

Svec neve és a Litvinyenko-dossziéról szóló értesülés nem először kerül elő a példátlan londoni radiológiai gyilkosság kapcsán. A The Observer című vasárnapi brit lap már két hete idézte Jurij Svec egyik név nélkül nyilatkozó üzleti kapcsolatát, aki szerint Litvinyenko a halála előtti hetekben azt állította: a Kremlre nézve káros információkat tartalmazó dossziéja van az orosz állam által három éve - több tízmilliárd dolláros adótartozás címén - kisajátított és feldarabolt Yukos olajcég ügyéről.

A lap egy másik, londoni orosz forrása szerint a volt FSZB-ügynök e kényes adatok közzétételével zsarolni is próbált befolyásos orosz személyiségeket.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.