A zene gyógyítja a szívet
- Önt a The Guardian a világ legeredetibb zenei gondolkodójának, a New York Times a zenetörténet mérföldkövének titulálja. De nem volt ez mindig így, nemrégiben olvastam, hogy 1973-ban, a Carnegie Hallban, hangosan követelte a közönség: azonnal hagyja abba a "zajongást", ugyanis nem igazán tartották zenének a minimalista, repetitív, a ritmus ismétlődéseire épülő darabokat...
- Most, hogy mondja, emlékezetes botrány volt...
- Mi történt? Felnőtt egy új, a zenéjét már értő generáció, vagy a világ érett meg az új befogadására?
- Azon a felejthetetlen délutánon a Carnegie Hallban a Bostoni Filharmonikusok előadására érkezett a közönség, ráadásul a kifinomult "bérletesek", akik nemigen voltak kíváncsiak sem rám, sem a zenémre. Tehát garantáltan nem miattam jöttek, és valószínűleg elmebetegnek tartottak. Tovább cifrázta a szituációt, hogy az egyik legkeményebb darabommal kellett szembesülniük, a Four Organs-tól kicsit felidegesítették magukat. Aztán valahogy mégis elfogyott kétszázezer példány a lemezemből, és kiderült, hogy elég jó zene. És érdekes módon több "fülpontból" is mutatkozott rá érdeklődés: CD-im megtalálhatók a boltok komolyzenei és jazz kínálatában is, és a rockzene rajongói is vevők rá. Büszkén állíthatom, hogy David Bowie is gyűjtőm!
- A XX. századi kortárs zenéből hosszú időre eltűnt a dallam. Ön visszahozta.
- Álljunk meg egy pillanatra! A század első felében, és néhány zeneszerző művében nincs dallam, Bartóknál, Sztravinszki zenéjében mindig ott volt. Néhány nehéz sorsú, nyomorúságos körülmények között élő fiatal, mint például Schönberg vagy Alban Berg, ugyan jó zeneszerzők voltak, de életművükre mégiscsak rányomta bélyegét a sötétség és a kilátástalanság. A dallamtalan zene - zsákutca. A század vége felé mindenkinek szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a jövő komolyzenéje nem marad érintetlen sem a jazztől, sem a rocktól. Bartók - és még oly sok kortársa világszerte - a népzene forrására hagyatkozott, az akkori "utca zenéjére", de így van ez a középkor óta. A zeneszerzők fél füllel ezt az utcazenét figyelik, mint ahogyan az utcazene is figyeli a klasszikusokat.
- Darabjait spirituális erejű zenének nevezik, amely már-már transz-élményhez juttatja a közönséget. Egyik kritikusa szerint zenéje "legális narkotikum".
- Igen? Akkor nagyon sok pénzt kérek érte, mert a drogok sehol nem olcsók a világon... De viccen kívül: ha ilyen és ehhez hasonló véleményt hallok, akkor mindig az az érzésem, hogy ez a kritikus csak a nagyon korai műveimet ismeri. A hetvenes évek közepe óta egyáltalán nem ez a jellemző, úgyhogy Kedves Kritikusok! Ébresztő!
- A múlt heti koncerten volt a 2004-ben írt You Are című művének magyarországi ősbemutatója, többek között az Amadinda együttes közreműködésével. Az ön zenéjét a magyar közönség jórészt az Amadinda interpretációjából ismerhette meg. Hogyan ismerkedtek meg Rácz Zoltánnal, az együttes vezetőjével?
- 1990-ben jelent meg az Amadinda Steve Reich művei című lemeze, és amikor meghallottam, megmondom őszintén, elsírtam magam. Annyira meghatott, hogy létezik egy csapat valahol Európában, amelyik az első taktustól az utolsóig hajszálpontosan érti, érzi a zenémet, és tökéletesen tolmácsolja a mondanivalómat. Írtam is egy hálálkodó levelet Rácz Zoltánnak, aki éppen úton volt Párizsba, hogy életében először eljöjjön egy élő koncertemre. Mint később kiderült, Zoltánéknak nem volt jegyük, ezért esélyük sem, hogy bejussanak az előadásra, úgyhogy Zoltán - egy életem, egy halálom alapon - odajött hozzám a koncert előtt, bemutatkozott, és jegyet kért. Amikor meghallottam a nevét, kénytelen voltam a nyakába borulni, örömömben. Ahogy visszaértek Budapestre, Zoltán megtalálta a levelemet, benne a meghívást, és jegyeket a párizsi koncertre. Hát valahogy így kezdődött.
- A MüPa-beli koncerten is gyakran előkerültek a papír zsebkendők. Szereti megríkatni a közönséget...
- Szerintem nem baj, ha a zene hat az érzelmekre. Gyógyítja a szívet.
- Filozófusdiplomája (is) van, s ahol csak teheti, emlegeti Wittgenstein zsenialitását, sőt műveiben gyakran idézi.
- Valóban megihletett többször is. Az a gondolata, hogy egyetlen aprócska hazugság, vagy csalás képes annyira elburjánzani, hogy betölti az egész életet.
- Többször elmondta már, hogy semmi késztetést nem érez a tanítás iránt: előbb lesz taxisofőr New Yorkban, mint tanár egy iskolában. Ehhez képest éppen most lett a Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli professzora...
- Ez csak egy nagyon megtisztelő gesztus, névleges titulus.
- Tudta, hogy az intézmény több mint egy évszázados történetének ön a 38-adik tiszteletbeli professzora? Ízelítő a névsorból: Toscanini, Sibelius, Richard Strauss, Fischer Annie...
- Jó társaságban repül az idő...
