Másfél millió forint egy-egy illegális szemétszállítmányért

Az RTL Klub információi szerint a Bács-Kiskun megyébe illegálisan szállított szemét egy-egy szállítmányáért másfél millió forintot kapott egy kunbajai cég, amelynek tulajdonosai a település polgármesterének felesége és gyerekei.

A cég a sajátja mellett telephelyeket bérelt a környéken, ahol a kamionok letették a szemetet. A tanyákat, volt laktanyákat bérbe adó tulajdonosok műanyag lerakására adták bérbe a területeket, és szemetet kaptak.
A kunbajai cég telephelyére nem engedték be a sajtót, a környéken lakók viszont kamerán kívül azt állították, hogy többnyire a szemétválogatás biztosítja a megélhetésüket. Nyilatkozni azonban senki nem akar.

A környezetvédelmi hatóság embere nem tud róla, hogy a cégnek lenne engedélye a műanyag szemét feldolgozására.

A rendőrség egyelőre egy kiskunmajsai férfit gyanúsít.

Annak a német cégnek a vezetője, ahonnan a szállítólevelek szerint a hulladék származik, tagadta, hogy háztartási szemetet adott volna el magyaroknak. Szerinte "ez olyan műanyag, ami koszos, poros is lehet, mert még nem feldolgozáskész.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményt adott ki a szeméthegyekről. Ebben az áll, hogy a szemét nem veszélyes a környezetre, de megbírságolják a kunbajai céget, mert engedély nélkül hozta be a hulladékot az országba. A bálákat pedig valószínűleg visszaküldik Németországba.

(forrás: RTL Klub)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.