Gyújtogatás Olaszliszkán

Gyújtogatás miatt lobbant lángra egy pillanatnyilag lakatlan ház tegnap délben az olaszliszkai romatelepen: a szomszédok szerint valaki Molotov-koktélt dobott be az ablakon. A sátoraljaújhelyi tűzoltóság ügyeletese azt mondta: a vizsgálataik szerint az épület belsejében egy bedobott idegen tárgytól keletkezett a tűz. Hozzátette: a lakás egyetlen bebútorozott szobájában a kanapé és azt ott lévő ruhák égtek meg, személyi sérülés nem történt.

A helybeli romákat sokkolta az eset, többen attól tartanak, hogy bosszúhadjárat kezdődött ellenük az október 15-én történt gyilkosság miatt. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt gyermekei szeme láttára verték agyon Olaszliszkán, miután a 44 éves férfi autójával elsodort egy kislányt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetője tudósítónkat úgy tájékoztatta: a napokban jelezték neki, hogy kővel dobáltak meg több, romák által lakott házat Olaszliszkán, egy alkalommal pedig sörétes puskával lőttek be az egyik ablakon.

Nagy János alezredes, a sárospataki rendőrkaptányság vezetője szerint a mostani esetnek nincs köze a két hónappal ezelőtti tragédiához. A gyújtogatás ugyanis nem a gyilkosság helyszínének közelében, hanem egy másik, a romák által sűrűbben lakott településrészen történt. A kapitány a kődobálás tényét megerősítette, de puskalövésről nem tud. Hangsúlyozta: a gyilkosság óta fokozott a rendőri jelenlét Olaszliszkán, ám a mostani gyújtogatást a járőr akkor sem észlelte volna, ha a helyszínen tartózkodik, mivel a házat embermagasságú gaz veszi körül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.