Potyognak a kövek a Széchényi könyvtárról is

Alpinisták vizsgálják át évente a Széchényi könyvtár homlokzatát, s a veszélyessé vált kődíszeket leszedik. De azért így is potyognak olykor labdányi darabok is.

Van a Széchényi könyvtárnak egy alig használt külső körfolyosója, mely a Krisztinaváros felőli homlokzaton fut végig. Turisták ezt nem ismerik, én is véletlenül tévedtem arra, s kíváncsiságból végigsétáltam rajta. Izgatott a Várnak ez a felfedezetlen része. Pár méterrel arrébb évente milliók fordulnak meg, ám erre talán száz ember sem jár. Amikor a végére értem, már tudtam miért. Egy tábla figyelmeztetett, hogy kőhullás miatt az erkélyen közlekedni életveszélyes.

Kőhullás? A Széchényi könyvtár falainál? Eddig ezt csak a Mátyás templomról hallottam. Visszanéztem a séta közben készített fényképeket, s tényleg látszottak az erkély járólapjain, a lepotyogott, féltenyérnyi kődarabok, melyeket előbb észre sem vettem. Szerencsém volt, hogy akkor egy sem hullott le.  

Az intézmény egyik munkatársa szerint ez semmi, a múltkor labdányi kő hullott le. Gerber László gazdasági igazgató szerint azonban ilyenre csak kétszer volt példa az elmúlt nyolc évben. Viszont kisebb kőpotyogás rendszeresebben előfordul. Ezért szereltek védőtetőt a Palota úti liftkijáróhoz. A körfolyosót pedig le szokták zárni szalagkorláttal, de azt mindig ellopják. Sajnos a figyelmeztető táblát nem mindenki veszi észre. Még szerencse, hogy csak néhány kutyasétáltató szokott erre tévedni. Baleset eddig nem történt.

A homlokzat rendbetételére rendszeresen kérnek támogatást. Tavalyelőtt kaptak tizenöt milliót a KVI-től, tavaly ötvenet a kulturális minisztériumtól. Ennyiből csak az egyik oldalt, a Szent György tér felé néző homlokzatot sikerült rendbe tenni, a többi oldalon pedig évente alpinisták ellenőrzik a kődíszeket. Már egész kis gyűjteményt őriznek a levett kővégtagokból és ornamentikus díszítményekből. Mindnek tudják a pontos helyét, ami fontos lesz majd restrauráláskor. A teljes renováláshoz az igazgató szerint öt-hatszázmillió kellene.

Alpinisták vizsgálják át évente a Széchényi könyvtár homlokzatát
Alpinisták vizsgálják át évente a Széchényi könyvtár homlokzatát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.