Pécs: Méhes Márton lett a kulturális fővárosa művészeti igazgatója

A pécsi közgyűlés Méhes Mártont, a németországi magyar évad kurátorát választotta az Európa kulturális fővárosa program (EKF) művészeti igazgatójának  csütörtökön.

 

A szakember megválasztását a szocialista és szabaddemokrata képviselők támogatták, a Fidesz, az Összefogás Pécsért Egyesület, valamint az MDF tartózkodott a szavazástól. A művészeti igazgató 2007 január elsején áll munkába, feladata a program felvezető éveinek és a 2010-ben esedékes kulturális események terveinek összefogása lesz.

Tasnádi Péter polgármester, aki Méhes Mártont a közgyűlés elé terjesztette, elmondta: az elmúlt időszakban több lehetséges jelölttel tárgyalt, de a legalkalmasabbnak őt találta a posztra.

A 32 éves igazgató, aki egy időben a berlini Collegium Hungaricum igazgatóhelyetteseként is tevékenykedett, a Pécsi Tudományegyetemen, majd az ELTE-n tanult német nyelvészetet, melynek kutatásával doktori címet is szerzett.

A polgármester közölte: az önkormányzat a művészeti igazgatói posztra olyan komplex tudású személyt keresett, aki a kultúra valamennyi ágában jártas, menedzserszemléletű, jó kapcsolatokkal rendelkezik, átlátja a programsorozat finanszírozását, idegen nyelven is beszél, továbbá önálló elképzelései vannak a rendezvényeket illetően, Méhes Márton pedig ilyen személy.

A város vezetése a művészeti igazgatót eredetileg pályázat útján akarta kiválasztani. Az ebben illetékes bizottság szeptemberben három esélyes pályázó közül Kőrösi Orsolyát, a kulturális tárca volt helyettes államtitkárát terjesztette a közgyűlés elé. A testület azonban a választások utánra halasztotta a döntést arra hivatkozva, hogy az igazgatónak az új közgyűléssel kell együtt dolgoznia, így célszerű, ha személyéről is az határoz.

Az új közgyűlés november végén viszont eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. Tasnádi Péter magyarázata szerint azért, mert egyik korábban ismertté vált pályázó sem volt eléggé meggyőző, egyikükről sem tűnt úgy, hogy sikeresen látná el ezt a feladatot, s a jövőben kialakítandó struktúrába be tudna illeszkedni.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén megválasztotta az EKF-program általános igazgatóját is Kiss Tibor, a Pécs és környéke hulladékgazdálkodási feladatait ellátó Biokom Kft. igazgatójának személyében.    A szakember január elsejével távozik eddigi cégétől, feladata a polgármester megbízásából az EKF-program egységes tevékenységének koordinálása lesz.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.