Nem egyesülhet két európai autópálya-óriáscég

Az olasz hatóságok megakadályozták az olasz Autostrade és a spanyol Abertis egyesülését. A 12 milliárd eurós üzlet nyomán a legnagyobb autópálya-üzemeltető vállalkozás jött volna létre.

Az ügy érdekessége, hogy az Európai Bizottság engedélyezte a két cég összeolvadását, az ügylet azonban az olasz hatóságok ellenállása miatt meghiúsult. Brüsszel most vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy az olasz hatóságok jogosan gördítettek-e akadályt az egyesülés elé. Egyes vélemények szerint az olasz kormány a nemzeti érdekeket védte, más szakértők viszont úgy vélik, hogy semmi különös nincs a fúzió meghiúsulásában, az olasz kormány egyszerűen más menetrend szerint dolgozik, s nem vette figyelembe a két cég által meghatározott határidőket.

Az egyesülés után a cég neve New Abertis lett volna, székhelye pedig Barcelona. Ez lenne a legnagyobb, kilenc országban tevékenykedő autópálya-üzemeltető cég. Olaszország és Spanyolország mellett Franciaországban, Portugáliában, Nagy-Britanniában, Argentínában, Puerto Rico-ban, Chilében és Kolumbiában lévő érdekeltségekkel. Az Albertis 2003-ban jött létre az Acesa és Aumar cégek egyesüléséből. A Benetton család tulajdonában lévő olasz Autostrade részvényeinek ára csökkent, míg az Abertisé nőtt a fúzió meghiúsulásáról szóló hír nyomán.

(forrás: euractiv.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.