GM-mumus

Utóvédharc. Ilyesmi jellemzi a magyar GMO-ellenes törekvéseket. Jóllehet a finn támogatásnak köszönhetően hétfőn még nem szavaz az unió a génmódosított növények honi termesztési tilalmáról, ám ez csak elnapolást jelent, és az erőviszonyok hosszú távon semmiképpen nem az ökogazdáknak és támogatóiknak kedveznek.

A minap Európa még teljes egészében elutasította a géntechnológia, agrártermesztésben való alkalmazását, miközben Ázsiában már százmilliók fogyasztották a génbeültetéssel több vitamint tartalmazó rizsfajtákat. Várható volt, hogy az amerikai termelőkkel szemben jelentős piaci hátrányt elszenvedő európai cégek nem hagyják sokáig annyiban a dolgot. S lám, ma már az unió is megosztott. A teljes tilalom egysége megtört, a repedések egyre tágulnak és előre megjósolható: egy kis gazdasági hatalom, ráadásul ökológiai léptékben sem elszigetelt egység nem sokáig állhat ellen a nemzetközi trendnek. Ebben a helyzetben lenne jó egy valóban független, objektív információforrás, amely valós színben tűntetné fel a közvélemény előtt a GM-mumust. Merthogy ma mindkét oldalon kilóg a lóláb. Az egyiken a durván nyomuló multinacionális cégeké, a másikon a bukolikus ábrándokat kergető, idealista hagyományőrzőké. Nem látok például olyan tudóst, akinek fellépése - bármelyik oldal védelmében is teszi ezt - teljesen mentes volna a mellékzöngéktől. Pedig emóció helyett épp ide kéne több a rációból. Génbeültetés nélkül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.