Veréssel fenyegetett a zsaroló kamasz

Zsarolással gyanúsít a rendőrség egy 16 éves mezőladányi fiút, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint többször is veréssel fenyegette meg az egyik iskolatársát, és ötszáz-ezer forintokat követelt tőle. A megfélemlített diák három hónap alatt hétezer forintot adott át a zsarolónak.

Bakó Ferenc mezőladányi polgármester tőlem hallotta először a zsaroló fiú esetét. Azt mondta: a kilencvenes években ez az ezerlelkes falu is megszenvedte a helyi termelőszövetkezet fölszámolását, a kisvárdai gyárbezárásokat és a záhonyi vasút leépítését. Ennek következménye, hogy a településen havonta 3,5 millió forintot költenek szociális juttatásokra. Igen magas, mintegy harminc százalékos a munkanélküliség.

- Sok szegény ember él a faluban, de senki sem nyomorog, senki nincs arra rászorulva, hogy hétezer forintért zsaroló legyen. Bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, iskolakezdéskor minden középiskolás kap az önkormányzattól tízezer forintot - mondta Bakó Ferenc, aki szerint az eset nem lehet több egyszerű "betyárkodásnál".

Beszéltem a faluban olyanokkal is, akik ismerik a zsaroló diákot. Tőlük azt hallottam, hogy amikor a helyi általános iskolába járt, még nem volt vele semmi baj. A család két gyermeket nevel, anyjuk háztartásbeli, apjuk munkanélküli, a közelmúltban szabadult a börtönből, ahol több évet ült erőszakos bűncselekmények miatt.

A mezőladányi iskolában is érdeklődtem a fiú felől, de a vezetők nem nyilatkoztak. Annyit tudtam meg, hogy az intézményben az elmúlt húsz évben nem történtek bűncselekmények, így zsarolások sem. A rendőrségi vizsgálat lezárásáig elzárkóztak a nyilatkozattól a kisvárdai középiskolájában is.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 16 éves diákot, aki a büntető törvénykönyv szerint akár öt évet is kaphat. A rendőrségen azt mondták: ha az ügy bíróságra kerül, akkor az ítélet kiszabásánál természetesen figyelembe fogják venni az elkövető fiatal életkorát. A törvény szerint azonban ugyanúgy le kell folytatni ellene a vizsgálatot, mintha nagykorú lenne. Ezzel kapcsolatban az egyik mezőladányi férfi úgy fogalmazott: végül is a nehéz körülmények között élő gyerekek már jóval a tizennyolcadik születésnapjuk előtt felnőttek lesznek.

l Gyerekek követtek el bűncselekményt Miskolcon is: két fiú próbált meg fényes nappal kirabolni egy kisboltot. Míg egyikük a bolt előtt figyelt, 13 éves társa pénzt követelt az üzletben, majd késsel megsebesítette a vele szembeszálló eladónő arcát. A két gyerek végül menekülni kezdett. A rendőrség rövid időn belül elfogta őket. Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: megrögzött bűnözőkre jellemző elvetemültséggel támadt a boltra a két gyerek. Mivel gyermekkorú elkövetőkről van szó, nem lehet büntetni őket. Átmenetileg gyermekvédelmi intézetben helyezték el őket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.