Cannabis-kúra külön engedéllyel

Fájdalomcsillapítóként cannabist használhat egy finn férfi a Finn Országos Gyógyszerügynökség külön engedélyével.

A Turun Sanomat turkui napilap híre szerint a recept egy évre érvényes, és a hatóság nem tervezi annak megújítását. Finnországban ez az első eset, hogy egy páciens orvosi célra kér és kap cannabis-fogyasztási engedélyt.

 

A beteg háta és nyaka súlyosan megsérült egy négy évvel ezelőtti közúti balesetben, és az idegkárosodás azóta erős fájdalmat okoz. Három éven át különféle ópiumszármazékokkal csillapították a fájdalmat, ezek mellékhatásai azonban a beteg gyomrát és szívét károsították. A páciens másfél évig küzdött azért, hogy az Európában legelterjedtebb kábítószerrel enyhíthesse fájdalmait. Az engedélyező döntést végül a helyi bíróság hozta meg.

Az ügyet egyedi esetnek tekintik, s az egészségügyért felelős vezetők hangsúlyozzák: a döntést nem szabad úgy értelmezni, hogy legálissá vált a cannabis-származékok széles körben történő használata. Finnországban egyébként gyógyítás céljára, bizonyos esetekben keményebb drogok „bevetése” is engedélyezett, így például a morfiumé és különféle, erős hatású ópiumszármazékoké.

A cannabis sok országban engedéllyel használható orvosi célokra - hátgerincfájdalmakra, a szklerózis multiplex tüneteire -, például Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Kanadában.

(forrás: euractiv.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.