Olmert izraeli atombombát sejtet

Mondta vagy sem? Beismerte, vagy csőbe húzták? Egy német televíziónak adott atombomba-interjúja kapcsán politikai bombává vált Ehud Olmert izraeli kormányfő tegnapi berlini látogatása.

 

 

Ehud Olmert az N24 nevű német hírtelevíziónak nyilatkozva először rutinosan megismételte: nem Izrael lesz az az állam, amely először hozza a Közel-Keletre az atombombát. Az izraeli politikusok mindeddig sem cáfolni, sem megerősíteni nem voltak hajlandók, hogy országuk rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Szomszédaik és az arab világ megnyugtatására mindig a fenti formulát használták. Olmert ugyanakkor néhány perccel később azt is hozzátette: ha az Egyesült Államoknak, Franciaországnak és Nagy-Britanniának lehet atomfegyvere, akkor Izraelnek miért ne lehetne? Civilizált államokról van szó, amelyek nem veszélyeztetik a békét - ellentétben például Iránnal.

Olmert kijelentését a legtöbb megfigyelő az izraeli atomprogram közvetett beismeréseként értelmezte: a következmények otthon már várják Olmertet, akit a Likud azonnal távozásra szólított fel, amiért ekkora politikai hibát vétett. Az izraeli atomfegyverek létezését eddig is lehetett sejteni: a zsidó állam 1970-ben nem írta alá az atomsorompó- szerződést és 1986 óta bizonyítékok is vannak rá, hogy a sivatagi Dimona város a program központja.

A berlini sajtótájékoztatóján Olmert igyekezett úgy tenni, mintha valójában semmi sem változott volna, és az atomprogramra vonatkozó kérdés elől elegánsan kitért. Ellenben bírálta Frank-Walter Steinmeier német külügyminisztert, aki a múlt héten Szíriában tárgyalt. Merkel kancellár kénytelen volt megvédeni külügyminiszterét, mondván: a közel-keleti rendezésről minden érintettel meg kell próbálni tárgyalni. "Nem hiszem, hogy létezne olyan átfogó megoldás a Közel-Keleten, amelybe Szíriát ne kellene valahogy bevonni. Damaszkusznak tudnia kell, hogy milyen elvárásaink vannak vele szemben" - hangsúlyozta Merkel.

Angela Merkel üdvözli Berlinben az izraeli kormányfõt
Angela Merkel üdvözli Berlinben az izraeli kormányfõt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.