Erről tanúskodik a Holdudvar nevű rendőrségi honlap, amelyet hétfői számunkban mutattunk be. Az ORFK fegyelmi osztálya vizsgálatot folytat, miután a honlap hatalmas vadrasszista szövegkészletéből egy CD-nyi válogatás eljutott a nyilvánosság fórumaihoz. Már négy évvel ezelőtt is beszámoltunk a rendőrség belső számítógépes hálóján folyó vitáról, amely hasonló képet mutatott. Nem történt semmi. Mert csak akkor tesznek valamit, ha nagyon muszáj. És csak annyit.

Ami most a Holdudvarba beömlött, abból a rendszerváltás idején lett búvópatak. A diktatúra rendőrsége számára a rasszizmus nem volt tabu. 1988-ban a hatalom egészen különleges, demonstratív támogatásával jelent meg Moldova György rasszista közhelygyűjteménye, a Bűn az élet. Több mint száz folytatásban öt hónapon át egy napilapban, a szerző előadásában kazettán, majd a kiadás tervezett időpontját előre hozva könyvalakban. Benne volt minden, ami a Holdudvarban olvasható vérgőzös kívánságokat megalapozza. A Minisztertanács Hivatala hivatalos levélben azonosult a mű szemléletével és állításaival. Ez a könyv már rendszervégi pánikban íródott a jogállami normák esetleges számonkérése ellen. A benne szereplő rendőrök folyvást azt bizonygatják, hogy már a késő kádári kötöttségek is elviselhetetlenül korlátozzák őket, a gyakorlatban úgyis átlépnek rajtuk, sokkal szabadabb kezet kell nekik adni.

A jogállami, az emberi jogi normák tagadásának és a rasszizmusnak ugyanaz az alapja, és ugyanaz a funkciója. Ha a rendőr számára az állampolgári egyenlőség eszméje nem jelent semmit, akkor nem fogja azt tiszteletben tartani a gyakorlatban sem. Ha egyik polgártársunkkal szemben nem, akkor a többivel sem, velünk szemben sem. A rasszizmus - Moldovától a Holdudvarig - azzal igazolja magát, hogy élettapasztalatokon és a bűn elutasításán alapul. De ez nagyon átlátszó hazugság. Élettapasztalatainkból és a statisztikai adatokból is tudjuk például, hogy a bűnözők között sokkal több a városi férfi, mint a falusi nő, azt is tudjuk, hogy ez nem véletlen, de ettől még senkinek sem jut eszébe, hogy mi, városi férfiak bűnözők vagyunk, akiket a közjó érdekében ki kellene irtani. Jellemző, hogy a Holdudvaron a legmocskosabb, elképzelhetetlenül és idézhetetlenül aberrált szövegek azt a testvérpárt gyalázzák, akik kártérítésért perelik az államot, miután kiderült, hogy ártatlanul (és persze az "előítéletektől" nem függetlenül) ítélték el őket gyilkosság vádjával.

Aki a bűnt utasítja el, az a bűnösök csoportjával áll szemben, abba senkit nem vesz be, és abból senkit nem hagy ki származási okokból. Ez ilyen egyszerű.