Egy műszak Esztergomban

Tizenöt különböző méretű csavart egy perc alatt kell betekerni – a  rekord negyvenöt másodperc. Aki az eszetrgomi Suzukiban akar dolgozni, ilyen vizsgákra számíthat.  Kipróbáltuk, milyen egy műszak a régió autógyáraiban. Elsőként a Suzukiban próbáltunk szerencsét, majd az Audi és a szlovák PSA-gyár következett.

Háromszázezer autó évente – ez az esztergomi gyár terve, amelyet már 2008-ban teljesíteni akar. A csarnokok készek, a berendezések többsége beüzemelve, igaz, naponta érkezik valami új. Most éppen egy 5600 tonnás présgépet emelnek le a méretes pótkocsiról, ennek márciusban már termelnie kell. Az eddig beszerelt négyszáz robot mellé jön még kétszáz. Egyetlen gép ára negyvenmillió forint, egy hegesztőpisztoly kétmillióba kerül. A magasabb automatizáltság ellenére a bővülő termeléshez több ember kell, ezért folyamatosan nő a csapat. Jelenleg 63 másodpercenként gördül le egy autó a szalagról. A Magyar Suzukinál 2002-ben még 1630-an, tavaly 2700-an, jelenleg már 4400-an dolgoznak, 2007-ben további 800-1000 embert vesznek fel – 2008 elejéig a tervezett létszám meghaladja az ötezer főt. Bár valójában ilyen mértékű létszámnövekedés nem várható, mert a technológiai fejlesztésekkel párhuzamosan egyre több lesz a robot. A Suzukinál a leghatékonyabb toborzási módszer a szájhagyomány. Ahogy Martin Péter, a hegesztőüzem műszaki vezetője mondja, itt is a megbízható ismerős szava ér a legtöbbet. – A mi részlegünkben most lakatosból kellene több, de örülünk minden jelentkezőnek, mert kell az ember, hiszen állandóan bővülünk. Jelentkeznek is sokan – a többség arra a munkahelyre akar menni, amelyről már jót mesélt suzukis szomszédja, barátja, ismerőse.


Részletek a keddi Népszabadság Állástrend oldalain.

Amikor stopperrel mér
Amikor stopperrel mér
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.