Szigetelők

Demszky Gábor ragaszkodik ahhoz, hogy helyettesét ne hívják Gy. Németh Erzsébetnek. Gy. Németh és a mögötte álló szocialisták ahhoz ragaszkodnak, hogy ő legyen az egyik helyettes. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője a páholyban ül, elégedetten dörmög az orra alá, s olykor egy "bunkó" kitétellel illeti a főpolgármestert, aki menne is Afrikába telelni, meg nem is, de aztán mégse, mert hát, ugye, ebben a helyzetben nem hagyhatja magára szeretett városát. Gy. Németh Erzsébet abban a tudatban főzheti otthon a karácsonyi ebédet, hogy a főpolgármesternek előbb-utóbb csak megjön a józan esze, és elmerenghet azon, hogy milyen jó humánpolitikai helyettes lesz ő, Tarlós István pedig elégedetten dörzsölheti a tenyerét: jól alakulnak az ügyek, még Orbán Viktor is megmondta, hogy velem megtalálták azt az embert, aki majd... Majd.

Ez az egész, ami Budapesten folyik, és amit sokan nagypolitikai játszmaként próbálnak beállítani, szánalmas. Valójában az égadta világon semmi köze nincs a komoly politikához, percpolitikusok játszadozása csupán. Jó, Demszky sokpercnyi politikus, 16 évnyi perceiből egész szép főpolgármesteri történetet kavarhatott volna magának, de hát nem. A Combino-botrány, a négyévente soha meg nem épülő új metró, a Budapest vezetői tisztségébe beleálmodott politikusi szerep épp attól a lehetőségtől fosztotta meg, hogy valódi politikai erőt jelentsen. Addig volt másodlagos számára a város a vélt politikai jelenlét mögött, amíg a koalíció majdnem elbukta Budapestet. Épp ezért meglehetősen furcsán hangzik a szájából az, hogy valaki alkalmatlan itt bármilyen posztra. Igaz, meglehetősen furcsán hangzik Gy. Németh Erzsébet szájából is az, hogy ő alkalmas a főpolgármester-helyettesi posztra, róla ugyanis sokkal többet nem lehet tudni, mint hogy egy ciklussal ezelőtt az önkormányzati kampányban "agyonverték". A helyzetet bonyolítandó épp az a Tarlós István bunkózza le a főpolgármestert, aki még óbudai polgármesterként dorgálta egyik képviselőtársát azzal, hogy majd jól széttöri a szemüvegét.

Itt tart ma Budapest. Már több mint egy évtizede, amióta a pártok elfordultak tőle, hogy majd egy újabb kampányban újabb fejlesztéseket deklaráljanak - ugyanazokkal az emberekkel. Orbán Viktornak semmi sem fáj, ami Budapesten kaotikus. Kuncze Gábor el van foglalva saját utódlásának kérdéseivel, Gyurcsány Ferencet lekötik a közösen építsünk országot látványosnak szánt gesztusai, s a szocialisták februári tisztújító kongresszusa.

Apropó: tisztújító kongresszus. Szocialista körökben azt mondják, megeshet, hogy addig nem is lesz főpolgármester-helyettese Demszky Gábornak, majd a tisztújítás után ráérnek ezzel foglalkozni. Épeszű magyarázat nem lévén ennek miértjére, maradunk az egyszerű föltételezésnél: jó ez így mindenkinek - Budapest legföljebb egy kicsit elszigetelődik.

Sebaj: majd lesz négyes metró. Most ott tartunk, hogy uniós pénzekből, igaz, akkor nem lesz aquincumi híd, Pécs és Szeged se jut villamosfejlesztési támogatáshoz, és ha így megy tovább, előbb-utóbb a szerelmespárok is csak pénzért mehetnek be a Margitszigetre. Kit érdekel? Hiszen vannak biztató jelek: Demszky Gábor a napokban megállapodást kötött a kerékpárosklubbal új bicikliutak építéséről. Jujj, de jó lesz: ezt is kivárjuk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.