Alighanem az lenne a kívánatos, ha mostantól senki nem kérdezne. Egyebek közt például azt nem, hogy miért fizet az állam "csak" hetvenhárommilliót; ugyanis ha ezt firtatná bárki is, bizonyára akadna, aki meg azt kérdezné, hogy mi került ebben az olimpiai záróünnepségre hajazó, végig nem gondolt akármiben száznyolcvanmillióba. És ha ezt nem kérdezné senki, akkor az sem lenne téma, hogy háromhetes felkészülés (próbák?) után miként sikerülhetett ennyire silányra a műsor, amely már az ötlet pillanatában elvetéltnek tetszett. A madridi Bernabeu-ban egyetlen csellista hölgy nyolcvanezer embert ríkatott meg, a budapesti Puskásban inkább sírni való volt, amint többtucatnyi táncos bíbelődött a bántóan primitív koreográfiával. Immár azt sem szükséges firtatni, miért nem hallgattak az özvegyre, aki csupán egy szerény gyászmisével kívánt búcsúzni, ahogyan hasonlóan fájdalmas esemény esetében bárhol a világon teszik.

Szép, méltóságteljes, politikamentes temetést ígért a kegyeleti bizottság vezetője; amikor kimondta a mondatot, már bizonyos volt, hogy lesz itt minden, csak politikamentesség nem. Előbb érkezett a kérés, hogy a kormányfő maradjon veszteg, azaz semmit ne csináljon: ne beszéljen, de még csak meg se jelenjen sehol. Mi több, a kormány részvét(el)ére sincs szükség, legkevésbé arra, hogy bármelyik képviselője beszédet mondjon. Annak az embernek a búcsúztatásán, akitől semmi nem állt távolabb, mint a politika. Aztán kiderült, hogy nem az kérte mindezt, aki alanyi jogon megtehette volna; mások gondolták így; időbe telt, míg megtudtuk, az özvegynek semmi kifogása, beszélhetett hát a miniszter aszszony, aztán mától meg majd interpellálják, hogy a kormány miért csak a felét adta annak, amennyit mások kifizetni gondoltak.

A politikamentesség jegyében fölbukkant a király-hágó-melléki püspök az áthallásos beszédével; a jövő reménységeit a Halott nevét alig néhány napja fölvevő felcsúti futballakadémia gyerkőcei képviselték, nyilvánvalóan ugyancsak a politikamentesség jelszavával. Az egyik tévécsatorna közben spontán beszélgetés keretében boncolgatta, vallásos volt-e a Kapitány, és kiderült, hogy igen, sőt nagyon is. Bizonygatta nekünk mindezt a Kapus, aki most már aztán tényleg azt mond, amit akar; aki cáfolhatná vagy árnyalhatná az állításait, az már nem árnyalhat, és főleg nem cáfolhat.

Egykor lehetett közösen lelkesedni, közösen büszkének lenni. Most is képesek lehetnénk rá! - utalt a Puskás-féle csapat eredményeire beszéde végén a köztársaság elnöke. Tapintható volt a csönd, mégsem hiszem, hogy sokan meghallották volna.