Litvinyenko özvegye Moszkvára mutat

Megszólalt Litvinyenko özvegye, jelezve, hogy a Kremlnek köze lehet a gyilkossághoz. Egy orosz tiszt szerint a biztonsági szolgálat (FSZB) egyik vezetője a kulcsfigura. Feltételezik, a háttérben a már a Putyin utáni időszakra, a hatalmi harcokra készülő befolyásos csoportok vannak, az egyiket a Kreml-apparátus helyettes vezetője, Igor Szecsin vezeti. Hamburgban is polónium-210-nyomokat találtak. A világ egyik legdrágább anyaga (a polónium-210 grammja egymillió dollárba kerül) csak egy atomreaktorból vagy részecskegyorsítóból kerülhetett forgalomba.

Férje kálváriája, majd halála óta először lépett a nyilvánosság elé Marina Litvinyenko, aki a londoni Mailnek nyilatkozva nem közvetlenül Vlagyimir Putyin elnököt okolta, hanem azt, hogy "az elnök környezetében olyan állapotok uralkodnak, hogy meg lehet gyilkoltatni egy brit állampolgárt". (Litvinyenko megkapta az állampolgárságot Londontól). A nő látszólag nagyon keveset tudott arról, milyen körökben forog, és hogyan keresi a kenyerét férje, jelenti londoni tudósítónk, R. Hahn Veronika. A jóképű KGB-tiszt és a csinos, kék szemű tánctanárnő, mindketten elvált emberek, 14 éve, Marina 31. születésnapi partiján ismerkedtek meg és egy évvel később született meg fiuk, Anatolij.

Litvinyenko biztos jövedelmet nyújtott új családjának az FSZB tisztjeként. Marina szerint férje feladata a szervezett bűnözés elleni küzdelem volt. A helyzet 1998-ban változott meg, amikor nyilvánosságra hozta, hogy felettesei megbízták Borisz Berezovszkij meggyilkolásával, aki abban az időben az orosz Biztonsági Tanács titkáraként tevékenykedett. Litvinyenkót különböző koholt vádakkal többször is bebörtönözték, mielőtt 2000-ben, Törökországon keresztül az egész család Nagy-Britanniába menekült.

Az interjúkból úgy tűnik, Litvinyenko, talán családja védelmében, két külön életet élt. Az özvegy jószerével nem tudta, férje hogyan kereste meg a "nem fényűző, de kényelmes" életformához szükséges anyagiakat. "Olyasmit csinált, mint egy tanácsadó, és könyveket, meg cikkeket írt", de biztos, hogy nem kockáztatta szerettei életét. Berezovszkij kivételével az ügyben szereplő személyek közül senki sem fordult meg Muswell Hill-i házukban. Marina beismerte azonban, hogy férje egyszer-egyszer aggódott a fiuk biztonságáért, és nem engedte iskolába.

Litvinyenko felesége nem kíván együttműködni az orosz nyomozókkal, mert nem bízik abban, hogy tisztességesen használják fel a bizonyítékokat. A brit detektíveknek viszont mindent el fog mondani, amit tud. A brit közvéleményt több mint három hete foglalkoztató történet további londoni fejleményei, hogy két brit rendőrön is kimutatták a polónium-210 nyomait. Az egyik tiszt többször is felkereste kórházi ágyán a súlyos beteg Litvinyenkót. A mayfairi Millennium Hotel alapos átfésülése során a nyomozók egy mosogatógépben és egy csészében is találtak radioaktív nyomokat.

Újabb vizsgálatok szerint viszont nincs megfertőzve Mario Scaramella olasz védelmi szakértő, akivel Litvinyenko utolsó ebédjét költötte el az Itsu szusibárban. Litvinyenko londoni barátai egy dosszié összeállításán dolgoznak, melyben az FSZB-t vádolják meg a volt alezredes halálával. Három esetet is említenek, két csecsen vezető és Putyin elnök egy volt testőrének "megmagyarázhatatlan betegségből" származó halálát - melyeket most polóniumfertőzéssel hoznak összefüggésbe.

A Litvinyenko-ügy árt a két ország kapcsolatainak. Feltehetőleg nem véletlenül, "műszaki zavarok" bénították a BBC orosz adásának vételét Moszkvában és Szentpéterváron. Tony Brenton, Őfelsége moszkvai nagykövete pedig a Kremlhez közel álló Nasi elnevezésű ifjúsági szervezet ismétlődő zaklatásaira panaszkodik.

A német rendőrség a hét végén Hamburgban is megtalálta a radioaktív polónium-210 nyomait, jelenti Berlinből tudósítónk, Inotai Edit. Moszkva és London között ingázva itt töltött néhány napot a Litvinyenko egyik kapcsolatának tartott Dmitrij Kovtun, akivel az orosz exkém állítólag megmérgezése napján a brit fővárosban találkozott. Kovtun még a szovjet hadsereg tagjaként került az NDK-ba, majd a rendszerváltás után is Németországban maradt, feleségül vett egy német nőt, akitől csak nemrég vált el. Manapság nyugati cégeknek ad orosz befektetési tanácsot. Kovtun a londoni útja előtti éjszakát exfelesége hamburgi lakásában töltötte, többek között itt találták meg a sugárzó anyag nyomait. Egyelőre nem tudni, hogy Kovtun - aki sugárbetegség tüneteivel maga is egy moszkvai kórházban fekszik - potenciális tettes vagy áldozat. A német hatóságok mindenesetre máris társtettesként kezelik.

Az elítéltek szokásos trükkjére vall az orosz legfőbb ügyész szerint, hogy Mihail Trepaskin állítólag megnevezte a Sunday Telegraph angol lapnak a Litvinyenko életét kioltó polóniummérgezés egyik kitervelőjét - jelenti moszkvai tudósítónk, Nyilas Gergely. Jurij Csajka szerint Trepaskin - az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat egykori tisztje, aki négyéves büntetését tölti Nyizsnyij Tagilban államtitok kiszivárogtatása miatt - birtokában nem lehetnek valós információk a Londonban novemberben elhunyt Litvinyenko ügyéről.

Trepaskin ügyvédjei útján jelezte a Scotland Yardnak, hogy találkozni szeretne a brit nyomozó hatóság múlt héten Moszkvába látogató munkatársaival. Ettől azonban az orosz főügyészség elzárkózott, de Csajka szerint a Scotland Yard nem is jelezte igényét a találkozásra.

Az elítélt tiszt állítólag kicsempészett levélben informálta a lapot arról, hogy az ügyhöz az FSZB "nagyon komoly csoportjának" van köze, és ehhez a körhöz tartozik az a férfi is, aki 1998-ban az FSZB-nél még ezredesként szolgáló Litvinyenko oldalán maszkban volt jelen azon a sajtótájékoztatón, ahol Litvinyenko arról számolt be, hogy főnökei Borisz Berezovszkij likvidálásával bízták meg. A brit lap állítólag a férfi nevét is megkapta, ám nem hozta nyilvánosságra.

A Londonban élő Berezovszkijt - aki eddig nyilvánosan nem nyilatkozott a polóniumügyről - az orosz főügyészség a brit fővárosba utazó munkatársai útján szeretné kikérdezni, éppúgy, mint Ahmed Zakajevet. (A "független csecsen kormány" kvázi-külügyminiszter és az exoligarcha kiadatását Moszkva régóta követeli Londontól.) Mindketten szoros kapcsolatban álltak a 43 éves Litvinyenkóval, akinek halálával kapcsolatban, Moszkvában a Scotland Yard az orosz ügyészség munkatársain keresztül kihallgatta Dmitrij Kovtunt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.