Moszkvai drogambulancia-tűz: negyvenhárom áldozat

Szándékos gyújtogatást sejtenek a moszkvai hatóságok a 45 ember halálát okozó szombati tűzeset mögött, amely az orosz főváros egyik drog- és alkoholfüggő nőket kezelő intézetében pusztított.

Az áldozatok nagy számát azonban nem a lángok okozták - az ebédlőben lévő tűzfészek mindössze 25 négyzetméteren okozott károkat -, hanem az evakuálási terv hiánya. A tűzoltók négy percen belül megérkeztek és egy óra alatt eloltották a tüzet. A füstmérgezésben elhunyt 43 beteg és két ápoló egyszerűen nem tudott kijönni az épületből a folyosókat és az ablakokat lezáró rácsok miatt. A tűzvédelmi szabályok megszegéséért a 17-es számú intézet már márciusban figyelmeztetést kapott, ám a tragédia azt mutatja, hogy érdemi változás nem történt. A halálos áldozatok 18-50 év közötti nők.

A földszinti ebédlőből a füst pillanatok alatt eljutott az első emeleti folyosókra, ahol a betegek szobái voltak. A személyzet az épület másik szárnyában volt - szintén szabálytalan, hogy senki sem ügyelt a folyosókra -, így későn véve észre a tüzet nem is volt ideje riasztani a betegeket, akik közül sokan álmukban haltak meg a kigyulladt műanyag borítástól táplált mérgező füst miatt. Az időben feleszmélőknek azonban útjukat állták a rácsok, amelyek kinyitásáról a személyzet nem gondoskodott. Ráadásul a közelmúltban kicserélt új ablakokon kilincsek sem voltak, így arra sem volt mód, hogy legalább azon keresztül jussanak levegőhöz a bennrekedtek.

Amikor a tűzoltók megérkeztek, már mind a 45 nő halott volt - mondta Alekszandr Csuprijanov, a katasztrófavédelem miniszterhelyettese. Ha közvetlenül a tűz kiütése után megkezdték volna az evakuálást a veszélyes helyről, akkor senki sem esett volna áldozatul a szakértők szerint. A kórházi személyzet azonban egyáltalán nem tett semmit mentés megkezdésére.

A rendőrség arra gyanakszik, hogy valamelyik beteg bosszúból - miután megfosztották kábítószeradagjától - gyújtotta meg az ebédlőben lévő szekrényt szombat éjszaka. Gyanúsított nincs, bár a nyomozók szerint elképzelhető, hogy az elkövető maga is az áldozatok között van. (Ny. G.)

Legalább kilencen meghaltak és 16-an megsebesültek Oroszországban, a dél-szibériai Kemerovo tartományban egy pszichiátriai intézetben kiütött tűzben. Szombat délután szólalt meg a tűzvészjelző, de a személyzet csak másfél órával később riasztotta a tűzoltókat. Az intézményben dolgozó hét beosztott közül csak ketten tartózkodtak a katasztrófa idején az épületben. (MTI)

A mentõk már nem segíthettek
A mentõk már nem segíthettek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.