Vad cigányozás rendőrségi belső honlapon

Felfüggesztette egy rendőrségi honlap működését és vizsgálatot indított az országos rendőrfőkapitány. A honlapon sorjáztak a cigányellenes szövegek, némelyik a legvadabb raszszizmus jegyében fogant. A szégyenteljes hozzászólásokra egy CD-n kiadott gyűjtemény hívta fel a figyelmet, amelyet egy cigány rendőr közösen szerkesztett nyugdíjban lévő nem cigány társával.

Gangesz-parti székely, indomagyar, tenyészgorilla, buckalakó, réti néger, genetikai hulladék, agyamputált. Ilyen és ehhez hasonló kifejezések olvashatók a cigányokról egy internetes oldalon. A Holdudvar elnevezésű belső honlapról van szó, amelyhez kizárólag rendőrök vagy a rendőrségnél dolgozó közalkalmazottak férnek hozzá.

A fórumokon a kisállattartástól a sportig sok minden előkerül, a cigányokkal kapcsolatos témák pedig a legnépszerűbbek közé a tartoznak. Ízelítő néhány véleményből: "Öt év golyó általi kötél mindegyiknek, a maradéknak meg rezervátum, vagy egy hipergyors ügyintézéssel megoldott jegy Indiába", "A krumplibogarat sem azért utálom, mert csíkos, hanem mert kártékony", "Amióta élek, én még nem láttam értelmiségi cigányt. Biztos vannak... (Az UFO-k létezését sem zárom ki.) Dolgozó, becsületes cigányt már láttam. Négyet."

Némelyek a cigányok sterilizálására tesznek javaslatot, mások veréssel terjesztenék a többségi normákat. Megint mások azokról az időkről vizionálnak, amikor Magyarországon "többségben lesznek a cigányok". Az egyik hozzászólónak erről egy olyan szarvasmarha jut eszébe, amelyik "békésen legelészik a belőle táplálkozó bélféregben".

Máté Mihály és Óvári Vendel megelégelte, hogy zabolátlanul ömlik a rasszizmus, és összeállított egy CD-t a Holdudvar tartalmából. A válogatást - egy tanulmány kíséretében - elküldték a honlapot üzemeltető Országos Rendőr-főkapitányságnak is. Abból, hogy a CD szerkesztői egyáltalán hozzáfértek a honlaphoz, könnyen kitalálható: közük van a rendőrséghez. A nem cigány Máté Mihály a közelmúltban rendőrként ment nyugdíjba, beás cigány barátja, Óvári Vendel ma is rendőrként dolgozik. Mindketten Tolna megyében laknak.

A szerkesztők nem vállalkoztak annak kimutatására, hogy a rendőrök közül hányan olvasták a cigányellenes szövegeket, hányan szóltak hozzá, hányan fejezték ki egyetértésüket. Azt a látszatot sem szeretnék kelteni, hogy a rendőrök túlnyomó többsége raszszista lenne. Már csak azért sem, mert a hozzászólók egy része igyekszik árnyalt véleményt alkotni, és tiltakozik a szélsőséges kijelentések ellen. (Igaz, őket általában lehurrogják a többiek.)

A CD készítőinek célja a figyelemfelhívás volt, követ akartak dobni az állóvízbe. Tisztában vannak azzal, hogy az összes társadalmi csoportban tetten érhetők az előítéletek, de úgy gondolják, rendőrök esetében ez különösen veszélyes. Emberi sorsok múlhatnak azon, hogy egy rendőrt a szakmai meggyőződése vagy az előítéletei irányítanak-e, amikor intézkedik.

Az egyik szerkesztő, Máté Mihály egy Dombóvártól északra lévő faluban, Kocsolán nőtt fel. Szülei tanítók voltak. A családban soha nem hallott cigányozást, srác korában a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy együtt játszik a cigány gyerekekkel. Élete első és utolsó nyaklevesét akkor kapta az apjától, amikor a körmenet láttán gúnyos megjegyzéseket tett a katolikusokra. "Mindenki hitét tisztelni kell" - mondta az apja. Pedig a legkevésbé sem volt vallásos.

Máté Mihály nem akarja szépítgetni a valóságot. Pályaválasztásában az is erősen szerepet játszott, hogy egy rendőr majdnem háromszor annyit keresett, mint egy falusi tanító. Nyomozó lett Dombóváron. Akkoriban a helyi kapitányságon - és alighanem országszerte - az volt a szokás, hogy amikor előállítottak egy cigány embert, rögtön lekevertek neki három pofont, és csak utána kezdődött a kihallgatás. Máté Mihálynak ez nagyon nem tetszett. Kollégái először "cigánybérencnek" nevezték, majd ráosztották az összes olyan ügyet, amelyben akár gyanúsítottként, akár sértettként cigányok is érintve voltak.

Egyáltalán nem bánta. "Azok, akik ellenségként tekintenek a cigányokra, nem is sejtik, hogy mennyi szeretetet és tiszteletet kaphat tőlük az ember" - osztja meg élményeit Máté Mihály. Legtöbb vesződsége nem a cigányokkal, hanem saját munkatársaival akadt: "Ha valamelyik rendőrről megtudtam, hogy disznóságot csinált, nem jelentettem fel sehol. De attól fogva nem szóltam hozzá."

Huszonöt év után elege lett a szolgálatból, és amint megtehette, leszerelt. Még most is csak 52 éves, éppen diplomamunkáját írja kulturális antropológiából a pécsi egyetemen.

Jó ideje már cigány népismeretet is oktatnak a rendőrségen, de Máté Mihály állítja, hogy a cigányellenesség újra és újra erőre kap. Az ezredforduló táján - meséli - készült egy felmérés a rendőrök körében tapasztalható rasszizmusról. Az eredmény annyira letaglózó volt, hogy nem hozták nyilvánosságra. A felmérés hatására állítólag alakult egy bizottság, amely azonban nem mutatja a létezés jeleit.

A rasszistákat elméletileg az alkalmasság vizsgálatakor ki lehet szűrni, de Máté Mihály e tekintetben is szkeptikus. Szerinte a rendőrségi pszichológiai teszteknek nincs sok értelmük: "Dombon ülő vadászkutya legyek, ha ezeket valaki becsülettel kiértékeli."

Nem osztja azt a vélekedést, hogy a cigányellenes véleményeket csokorba gyűjtő CD kiadása ártana a rendőrség hírnevének. Azaz - pontosít - összehasonlíthatatlanul többet ártanak azok, akik rendőrként ilyen nézeteket vallanak. A figyelemfelhívás mindenesetre tökéletesen sikerült. Máté Mihály úgy tudja, hogy Bene László országos rendőrfőkapitány felfüggesztette a honlap működését, és belső vizsgálatot rendelt el.

Kérdésünkre ezt Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője is megerősítette, és hangsúlyozta, hogy az országos főkapitány azonnal intézkedett, amikor kézhez kapta a CD-t. A vizsgálatot az ORFK fegyelmi osztálya végzi. Hatalmas mennyiségű szöveget kell áttanulmányozni, a munka még hetekig elhúzódhat. Az eredményről mindenképpen tájékoztatást kap a közvélemény - ígérte Garamvölgyi, aki valószínűnek tartja, hogy újra kell szabályozni a Holdudvar működését.

Máté Mihály nem fél a bosszútól. "Soha nem tettem zsebre egyetlen tisztességtelenül szerzett forintot sem, soha nem vezetek ittasan, mindig bekötöm a biztonsági övet. Hiába is próbálnának fogást találni rajtam" - mondja. Rendőrként dolgozó cigány társának jóval kényesebb a helyzete, de reméli, hogy neki sem esik bántódása: "Belátható időn belül nem is álmodhat előléptetésről, a jutalomosztásból pedig évek óta kimarad. Mi jöhetne még?"

Máté Mihály (balról a második) barátai társaságában
Máté Mihály (balról a második) barátai társaságában
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.