Április 1-jén tartja tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ

Az SZDSZ országos tanácsa március 31.-április 1-jére hívta össze a párt tisztújító küldöttgyűlését - jelentette be a liberális párt elnöke szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kuncze Gábor elmondta: a kétnapos küldöttgyűlésen pártelnököt, ügyvivőket, országos tanácsi tagokat választanak.  Hozzátette: a jelöltállítási feltételeket az országos tanács következő ülésén határozza meg.

 Felidézte: a két évvel ezelőtti tisztújításon 50 tag, vagy öt helyi szervezet, vagy egy megyei illetve a fővárosi választmány támogatása kellett a jelöltté váláshoz. A jelöléseket a küldöttgyűlés előtt legkésőbb tíz nappal, azaz március 21-ig kell leadni - tette hozzá.

Elmondta: mindenki úgy ítéli meg, hogy a közelgő tisztújító küldöttgyűlés az SZDSZ megújulását, politizálásának dinamizálását és ezen keresztül sikeresebbé tételét fogja jelenteni. "Azt kértem mindenkitől, hogy (...) ennek megfelelően viselkedjenek ebben a belső kampányban is" - jelentette ki az elnök.

Kérdésre válaszolva közölte: a véleménykülönbség, illetve ezek nyilvánosság előtti ütköztetése természetes, azonban a név nélküli kiszivárogtatást nem nézi jó szemmel. "Én azt szeretném, hogyha a különböző, párton belüli vélemények névvel jelennének meg, akkor lehetne világosan látni, hogy kinek mi a pozíciója" - hangoztatta.

Kuncze Gábor elmondta: az országos tanács egységes abban, hogy az SZDSZ-nek támogatnia és minden eszközzel segítenie kell a költségvetési egyensúly helyreállítását. Egyetértett a testület azzal, hogy a frakció nem támogatott olyan módosításokat, amelyek fellazítanák a költségvetési szigort - közölte.

Kérdésre válaszolva elmondta, a költségvetési szavazás során legalább 20 alkalommal szavazta le az MSZP-frakció a kormány javaslatát, és volt, hogy a miniszterelnök is így voksolt. "Ezért aztán én nem gondolom azt, hogy ebből bármilyen messzemenő következtetést le kellene vonni" - fogalmazott. 

A pártelnök kijelentette: az SZDSZ büszke arra, hogy az egészségügy és a közlekedés területén a liberális miniszterek terjesztenek be reformértékű javaslatokat, amelyek ugyan nagy vitákat váltanak ki, de magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak, és kímélik az adófizetők pénzét.

(MTI)

Elnöknek és frakcióvezetőnek egyaránt Kuncze Gábort javasolják - olvasható a választmány állásfoglalásában.
Elnöknek és frakcióvezetőnek egyaránt Kuncze Gábort javasolják - olvasható a választmány állásfoglalásában.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.