Városházi változatok hagyományos és nagykoalícióra

Jottányit sem közeledett a főpolgármester és az MSZP álláspontja a lassan több mint két hónapja tartó városházi koalíciós egyezkedés tegnapi fordulóján. Demszky Gábor főpolgármester és Molnár Gyula budapesti elnök pénteki, négyszemközti megbeszélése eredménytelenül végződött. A szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy Gy. Németh Erzsébet legyen a humánpolitikai főpolgármester-helyettes, Demszky pedig a bizalom hiányára hivatkozva továbbra sem akarja jelölni a politikust.

Mivel a kormánypártoknak már csak egy szűk hetük van az október óta tartó törvénysértő helyzet megszüntetésére - a közigazgatási hivatal az év végéig adott időt a helyettesek megválasztására és a bizottságok megalakítására -, a városházán már több forgatókönyv is készült a hogyan tovább kérdésére.

A legvalószínűbb változat szerint az utolsó pillanatban mégis megegyezik a koalíció, és vagy Demszky, vagy Gy. Németh (pontosabban: az MSZP) enged. Ha a szocialisták lemondanának a vitát kiváltó jelöltjükről, a politikust intézményvezetői kinevezéssel, a pártot pedig újabb, erős tanácsnoki posztokkal kárpótolhatják. Ebben az esetben a humánpolitikai helyettes a Demszky által is támogatott korábbi II. kerületi polgármester, Horváth Csaba lehet. Megoldás volna az is, ha a főpolgármester visszakozna, kérdés, hogy ezért cserébe mit kérne az SZDSZ.

Ha a koalíciós pártoknak nem sikerülne megegyezniük, Molnár Gyula egyik korábbi nyilatkozata szerint az MSZP kész akár az ellenzékkel is együttműködni "a város érdekében". Tarlós István Fidesz-frakcióvezető is hajlik erre, "nem elvbarátságból, hanem praktikus megfontolásból". A Fidesz akkor szavazna együtt a szocialistákkal, ha az ellenzék legnagyobb frakciója adhatná a kulturális bizottság elnökét is. (A főpolgármester-helyettesek ügyében a frakciók semmit sem tehetnek Demszky ellenében, a jelölés joga ugyanis a törvény szerint a főpolgármester kezében van.) Az, hogy az alkalmi nagykoalíció működőképes lehet-e, a Fővárosi Közgyűlés jövő csütörtöki, ez évi utolsó ülésén derül ki.

Van egy olyan forgatókönyv is, hogy a helyettesek kérdésével egyelőre nem, majd csak jövő februárban, az MSZP-ben várható tisztújításokat követően foglalkoznának. Ebben az esetben a közgyűlés továbbra is mulasztásos törvénysértést követne el.

Attól azonban e változat esetén sem kell tartani, hogy időközi választásokra kerülne sor Budapesten; a közigazgatási hivatal ugyanis az önkormányzati minisztériumnál kérheti a közgyűlés feloszlatását, amit az Alkotmánybíróságnak is véleményeznie kellene, majd végül a kormánynak előterjesztenie a parlamentben. Ez a procedúra pedig akár egy évig is eltarthat.

Gy. Németh Erzsébet
Gy. Németh Erzsébet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.