Jutalom szemetelők feljelentéséért

Ötezer forinttal jutalmazza a sátoraljaújhelyi polgármester, ha valaki azonosításra is alkalmas fényképet készít egy szemetelőről. Szamosvölgyi Péter szerint betelt a pohár: a város utcáin sok a szétdobott hulladék.

Sátoraljaújhely fideszes polgármestere, Szamosvölgyi Péter azt mondja: akkor szakadt el nála a cérna, amikor a városban tett körútja során hat-hét nagy szemétkupaccal találkozott. Volt utca, ahol tucatnyi széttépett papírzsebkendőt sodort a szél, máshol randalírozók felborították a szelektív szemétgyűjtőt, amelynek tartalma szétömlött. Ezért összehívta a közterület-felügyelőket és a polgárőröket.

- Arra biztattam őket, hogy ezentúl kiemelten figyeljenek oda a szemetelőkre. A jövőben szúrópróba-szerűen négy-öt tagú, fényképezőgéppel felszerelt kommandót indítunk el a város különböző pontjain, akik kimondottan a szemetelőkre figyelnek majd - mondja a polgármester.

A fotós akciót eredetileg széles körben akarták meghirdetni, ám attól tartottak, hogy néhányan esetleg - olyan embereket felhasználva, akiken a bírságot nem lehet behajtani - előre megbeszélt felvételeket készítve üzletet csinálnak az akcióból. Emiatt elsősorban a közterület-felügyelőkre, a polgárőrökre és a rendőrökre számítanak. Ezzel együtt senkit nem zárnak ki a programból, hiszen szabálysértési bejelentést bárki tehet - tette hozzá a polgármester. A szemetelők azonosítására alkalmas fényképért kilátásba helyezett jutalomról Szamosvölgyi Péter egyelőre csak annyit közölt: az ötezer forint értékű lesz, de nem biztos, hogy készpénzben adják. Elképzelhető, hogy tárgyjutalommal honorálják a fotókat. A képeket az önkormányzat szabálysértési osztályára juttatják el, ahol kiróják a szemetelőre a tízezertől ötvenezer forintig terjedő büntetést.

A polgármester saját hatáskörében elindított akcióját a tervek szerint a város költségvetéséből finanszírozzák, ám erről az önkormányzat még nem szavazott. Majoros László, az újhelyi képviselő-testület szocialista frakciójának vezetője szerint is sürgősen fel kell lépni a szemetelőkkel szemben, a polgármester által elindított akciót azonban rossznak tartja. Nemcsak azért, mert jogilag aggályos, hanem azért is, mert véleménye szerint nem fog működni.

- Azt a pillanatot elcsípni, amikor például valaki eldob egy csokoládépapírt, egy profi fotós számára sem egyszerű feladat - állítja Majoros László. A helyi MSZP elnöke szerint inkább nagyobb figyelmet kellene fordítani a nevelésre és a közösség személyiségformáló erejére.

Az általunk megkérdezett járókelők szinte kivétel nélkül támogatták a polgármester kezdeményezését. Csupán egyetlenegy helybeli mondta azt, hogy ez a módszer az ötvenes évek besúgásaira emlékezteti őt.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos sem tartja szerencsésnek ezt a megoldást. Érdeklődésünkre azt mondta: nem helyeselhető, ha az állampolgárokat egymás figyelésére, feljelentgetésére és spicliskedésre biztatják.

- Ha a közterület-felügyelők készítenek fényképet a szabálysértőkről, az rendben van, de nekik egyébként is ez a dolguk, erre fölösleges külön akciót hirdetni. Ha ezt más, például egy állampolgár teszi, akkor az kimeríti a tisztességtelen adatkezelés fogalmát - közölte az adatvédelmi biztos, aki felhívta a figyelmet arra: személyekről fotókat a magánnyomozók is csak a személyiségi jogok betartásával készíthetnek.

Szamosvölgyi Péter elismerte: van még mit alakítani az elképzelésen. Hangsúlyozta: van egy pozitív eleme is az akciónak. A tervek szerint minden évben versenyt hirdetnek az utcák között. A győztes utca lakóitól az önkormányzat egy évre átvállalja a szemétszállítási díj felének kifizetését.

Sátoraljaújhelyi csendélet hulladékkal
Sátoraljaújhelyi csendélet hulladékkal
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.