December 10-én kongresszust tart a Magyarországi Munkáspárt 2006

December 10-én, Budapesten tartja 22. kongresszusát a Magyarországi Munkáspárt 2006 - közölte a parlamenten kívüli politikai párt alelnöke. Vajnai Attila elmondta: mivel a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Munkáspárt utódjának tartják magukat, ezért sorszámozza így tanácskozását a tavaly novemberben létrehozott szervezet. A minden érdeklődő számára nyilvános kongresszuson a küldöttek megvitatják a párt programjának irányelveit, a szervezeti szabályzat szükséges módosításait, valamint politikai nyilatkozatot fogadnak el "a kialakult gazdasági helyzet megoldását célzó baloldali követelésekről" - mondta el Vajnai Attila. Elmondta, a Munkáspárt 2006 baloldali összefogásra törekszik a neoliberális politikával és jobboldali demagógiával szemben, támogatja a szakszervezetek jogos bérköveteléseit, és aktivitásra törekszik az antifasiszta mozgalomban is. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.