Kétszer drágul a vonat és a busz

Áremelésekkel köszönt be januárban a helyközi személyszállítás átalakítása. A MÁV karcsúsításával induló reformintézkedéseket tavasszal vasútvonalak bezárása, számos utazási kedvezmény megszűnése és újabb tarifaváltozások teszik teljessé.

Nehéz szülésen van túl Kóka János. a gazdasági tárca vezetője a júliusi beharangozó után tegnap valóban bejelenthette, hogy a kormány elfogadta a helyközi személyszállítás lépcsőzetesen megvalósuló reformprogramját. A vonatok és a távolsági buszok utasait januárban elérő változások valamivel visszafogottabbak lesznek a beharangozottnál. A MÁV és a Volán-társaságok szolgáltatásait átalakító első váltóállítás ugyanakkor tizenöt év késéssel legalább a politikai szabad jelzést megkapta. Az újdonságokkal azonban az utasok, a vasutasok és a volánosok egyaránt kénytelenek lesznek megbarátkozni.

Elsőként azzal, hogy januártól a vasúti menetjegyek ára tizenhat, a távolsági buszoké hat százalékkal emelkedik. Ezzel párhuzamosan a MÁV-nál is szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat: a társaság irányításában dolgozó 8700 főből 2500 vasutasnak januárban már nem kell felvennie a szolgálatot.

A legnagyobb visszhanggal feltehetően a helyközi személyszállítás kedvezményrendszerének tervezett átalakítása jár majd. Már csak azért is, mert a kormány által elfogadott, és véglegesnek szánt változásokról február elejéig egyezkednek majd az érintettekkel. Kérdés, mit tud ez még változtatni a május elsejétől életbe lépő új kedvezmények rendszerén. A kormány szándékai szerint 14 kedvezménykategória változatlan maradna, hatnál javulnának a feltételek, kettőnél egyszerre csökkenne és emelkedne a támogatás, kilencet eltörölnének, nyolc kategóriában pedig mérséklődne az állami szerepvállalás. A nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteinek nem kell elhúzódó egyeztetésekre készülniük. A 65 év felettiek ingyenes utazási lehetősége a korábbi riogatások ellenére változatlan formában megmarad. A diákszervezetek vezetői ezzel szemben máris kezdhetik felgyűrni ingujjukat. Kedvezményeiket ugyanis előreláthatólag számos ponton megnyirbálják. A legkínosabb változás az lesz, hogy különbséget tesznek majd a lakóhelyük és az iskola közti, illetve az egyéb utazások között. Az előbbiek esetében a nekik járó kedvezmények többségéből csak egy keveset csípnek majd le, illetve törölnek el. Az egyéb kategóriába sorolt utazásoknál viszont legfeljebb a nappali tagozatos középiskolások kaphatnak támogatást.

A kedvezményrendszer évközi átalakításától a gazdasági tárca hárommilliárd forint megtakarítást remél. A várakozások szerint ezt hat-hétmilliárd forinttal fejeli meg a januárban induló tarifareform május elsejére tervezett - a MÁV és a Volán tarifáit egységesítő - lezárása. Ez a gyakorlatban azzal jár majd, hogy a szakminisztérium számításai szerint a vonatjegyek újabb, átlagosan tizenhét, a buszjegyek átlag négy százalékkal drágulnak. Igaz, elsősorban a rövid távú utazásoknál. A vasúti és a közúti személyszállítás tarifáinak kiegyenlítése jegyében ugyanakkor a távolabbra utazók akár a jegyárak csökkenésének érzését is megtapasztalhatják majd az április elsejétől önálló társaságként működő MÁV Személyszállító Vasúti Szolgáltató (Szevasz) Zrt. vonatain és a Volán autóbuszain. Kóka János úgy számol: a 2007-ben vasútra szánt 170 milliárd forint helyett az államnak 2010-ben már csak 130 milliárdot kell kifizetnie. Húszmilliárd forintot a MÁV működésén, további tízet a vasúti és a közúti személyszállítás összehangolásán, újabb tízmilliárdot pedig az első teljes évét 2008-ban kitöltő új tarifapolitikával spórolnának meg. A szakminiszter elképzelései szerint másfél év múlva megkezdődhet a helyközi személyszállítás elektronikus jegyrendszerének bevezetése. Ebben az ingyen utazókat is regisztrálják, így pontosan meghatározható lesz, hogy a vasútnak és a Volánoknak valójában mekkora állami támogatás jár.

Bezárandó vasúti vonalak

Vonal neve

Vonal hossza (km)

Pápa-Könye

86

Pápa-Csorna

37

Zalabér-Zalaszentgrót

6

Lepsény-Hajmáskér

31

Sellye-Villány

58

Diósjenő-Romhány

18

Kisterenye-Kál-Kápolna

55

Mezőcsát-Nyékládháza

17

Kazincbarcika-Rudabánya

15

Nyíradony-Nagykálló

23

Békés-Murony

8

Kunszentmiklós-Dunapataj

50

Fülöpszállás-Kecskemét

39

Kiskőrös-Kalocsa

31

Összesen

474

Pótló buszokkal helyettesített vonatok  

Pincehely-Tamási

17

Lepsény-Dombóvár

94

Tamási-Fürged

22

Barcs-Sellye

43

Pécsvárad-Bátaszék

45

Összesen:

221

Forrás: GKM

Tizenkilenc vonalát adja le az állami vasúttársaság

Tizennégy mellékvonalán állítja le fokozatosan vonatait februárig a MÁV. A közszolgáltatási feladatokat a - hivatalosan átmeneti - forgalomszüneteltetés idejére a Volán-társaságok veszik majd át a vasúttól. A helyközi személyszállítás racionalizálásának júliusi bejelentésekor bezárandónak tartott 28, összesen 972 kilométernyi szárnyvonal helyett így csupán 474 kilométeren szűnik meg a vonatközlekedés. A vonalbezárásokról a kormány a gazdasági tárca összesen 81 vasútvonal mintegy 3300 kilométerén elvégzett utasforgalmi felmérése alapján határozott. Ennek tapasztalatai szerint a hamarosan megszűnő vonalakon vonattal utazókat akár egy kisebb autóbuszszal is el lehet juttatni úti céljához. A vizsgált járaton ugyanis az átlagos utasszám még a húsz főt sem érte el. A MÁV hálózatának racionalizálása ezzel még nem ér végét. Öt olyan járat, amelyen a MÁV 1997, illetve 2005 óta vonatpótló buszokat közlekedtet szerelvényei helyett, szintén a Volán-társaságok kezébe kerül. Így az állami vasút összesen 19 vonaláról vonul vissza a közeljövőben. Emellett lehetséges az is, hogy hamarosan ismét hátrálnia kell majd. A szakminisztérium ugyanis 14 további veszteséges szárnyvonalon folytatja a vasút helyettesítési lehetőségeinek vizsgálatát.

A közlekedési kedvezmények tervezett változása 2007 májusától letölthető itt >>Kozlekedesi_kedvezmenyekTerv.PDF

 

Busz a sorompóban. Szabad az út a reformok elõtt
Busz a sorompóban. Szabad az út a reformok elõtt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.