Le Point: Nicolas Sarkozy népszerűsége magyarságának köszönhető

Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, pártelnök magyarországi népszerűsége elsősorban magyar származásának, és nem annyira a nagyobbik kormányzópárt, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) politikai programjának köszönhető - véli a Le Point című francia hetilap legfrissebb számában.

Magyarország, Sarkoország? című írásában a párizsi folyóirat hangsúlyozza: a jövő évi francia elnökválasztás "eurovíziós döntővé" válhat a magyarok számára, akik közül sokan az ő képviselőjük, Nicolas Sarkozy győzelmét remélik. Mindez a francia jobboldal legesélyesebb jelöltje nevének hangzása miatt van így - véli a lap, amely a sárközi szó jelentését el is magyarázza a francia olvasóknak.

A Le Point szerint a magyarok úgy gondolják, hogy Sarkozy - akinek édesapja Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származik - az egykori olasz képviselőhöz, Cicciolinához hasonlóan annak a magyarnak a jelképe, aki "megcsinálta szerencséjét Nyugaton". Pedig Sarkozy nem vállalja igazán magyar örökségét - hangsúlyozza a lap Dési Andrást, a Népszabadság újságíróját idézve.

Győzelme esetén ugyanakkor az UMP elnöke az első külföldi származású államfője lehet Franciaországnak - írta a Le Point. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.