Egyedül Amerika marad talpon?

A jóléti államtól elsatnyult Európa óhatatlanul a terjeszkedő iszlám áldozatául esik, és Amerikának egyedül kell megvívnia a harcot a demokrácia fennmaradásáért. Már amennyiben nem mond le férfias hagyományairól. Legalábbis a konzervatív publicista szerint.

„Európa népessége gyorsabban fogy, mint a 14. századi pestisjárványok óta bármikor” – számolt be a Metazin a George Weigeltől származó baljóslatról. A szerző vezető amerikai katolikus teológus, II. János Pál életrajzírója. Az európaiak az élvhajhászatnak szentelik életüket. A meddő élvezetek azonban népességcsökkenéssel járnak. Így egyre több bevándorló érkezhet Európába – „moszlimok, akiknek egy része radikalizálódik”.

„Az iszlám a fiatalságot és az akaratot állítja szembe Európa öregségével és szociális ellátórendszerével. A premodern iszlám legyőzi a posztmodern Európát. A ma ismert Nyugat legnagyobb része nem éri meg a XXI. század végét, sok országa pedig, köztük számos, ha ugyan nem a legtöbb európai állam, még a mi életünkben megszűnik létezni” – véli Mark Steyn, a hírneves amerikai konzervatív publicista és művészetkritikus.

Steyn Egyedül Amerika. A ma ismert világ vége című új könyvéről írt recenziójában Daniel Pipes, a Middle East Forum iszlámellenes nézeteiről ismert igazgatója a New York Sun hasábjain úgy fogalmaz, hogy a műben humor, precizitás és mélyenszántó gondolkodás egyesül. Steyn tarthatatlannak látja a háború utáni Európa jóléti modelljét. Abból indul ki, hogy a demokráciák rossz tanulságokat vontak le a két totalitárius rendszer okozta traumából.

A nácizmus választási sikeréből okulva felülről lefelé építkező demokráciát hoztak létre, hogy megóvják a politikai osztályt a populista nyomástól. Ennek az lett az eredménye, hogy az elit gyermeknek tekinti a választókat.

A szovjet fenyegetés miatt pedig Amerika gyakorlatilag átvette szövetségeseitől a védelem terhét. Így aztán nagy források szabadultak fel a jóléti állam céljaira, csakhogy a jóléti államnak pusztító mellékhatásai vannak.

A túl nagy jólét infantilizálja az európaiakat, emiatt olyan álkérdések miatt aggodalmaskodnak, mint az éghajlatváltozás, miközben „elnőiesítik a férfiakat”. Zárójelbe kerültek „a felnőttkor legfontosabb funkciói, mindenek előtt a szaporodási ösztön”. A születésszám meredeken zuhan, olyannyira, hogy az oroszok, az olaszok és a spanyolok drámai mértékben fogynak. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben veszélybe kerül az idős nemzedék ellátmánya.

Európa ezért munkaerőimportra kényszerül, de nincs hosszútávú terve a bevándorlók befogadására, ehelyett az elitek boldog-boldogtalant szívesen fogadnak. Márpedig „az új európai ember fő forrása az iszlám világ”.

„Az utódnépesség már megérkezett, csak az a kérdés, mennyire lesz véres az ingatlan átruházása” – temeti Steyn az európaiakat. A konzervatív publicista a madridi és a londoni terrortámadásokat, valamint Theo van Gogh megyilkolását az európai polgárháború első összecsapásainak tekinti.

Steyn jóslata elsősorban mégsem az európaiaknak szól – jegyzi meg Pipes –, hanem az amerikaiaknak: „Rátok is ez a sors vár, úgymond, ha nem vigyáztok.”

Amerika azzal tehet a kihalás és az iszlám fundamentalizmus elterjedése ellen, hogy nem hoz létre az európaihoz hasonló túlhízott szociális ellátórendszert, nem növeli az újraelosztást, bátorítja az öngondoskodást és az egyéni kezdeményezést.

Fontos az is, hogy ne zárkózzon be az Amerika-bunkerbe, hanem vegye fel a harcot a radikális iszlámmal. Nem csak fegyverekkel, hanem azzal is, hogy elősegíti az iszlám reformját, s új térségekben terjeszti el a nyugati civilizációt. Máskülönben „új középkor” árasztja el a világot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.