Az MFB jobbra is osztja a pénzt

Egy részben jobboldali elkötelezettségű médiavállalkozókhoz kötődő ingatlanbefektetés kapta a MFB idei egyik legnagyobb tőkejuttatását.

Információink szerint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) idei második legnagyobb, 3,1 milliárd forintos tőkejuttatását a külső Váci úton hatalmas logisztikai központot tervező Terra Invest Zrt. kapta.

Az állami hitelintézet tulajdonképpen csak "melléküzemágban" foglalkozik tőke kihelyezésével, nagyobbrészt hitelt nyújt. A tőkekihelyezés során az MFB kisebbségi tulajdonosként is beszáll a cégbe - ez egyrészt kockázatosabb a hitelezésnél, mivel probléma esetén kevesebb biztosítékot lehet lehívni, ám összességében sokat lehet nyerni. A bank minapi sajtótájékoztatóján kiderült: eddig mintegy 24 milliárd forint tőkét adtak vállalkozásoknak. Az üzletág nyereségének bizonyára nem tett jót: a Transelektrónak adott mintegy ötmilliárd forintból a csoport csődje miatt négymilliárd elúszott. Mindazonáltal az idén hétmilliárd forintot juttattak cégeknek. Ebből információnk szerint az Európai Építő (volt Középület-építő) Zrt. 3,2, a Terra Invest Zrt. pedig 3,1 milliárdot kapott.

A cégbírósági adatokból kiderül: a Terra Invest tulajdonosai Wicha József ingatlanvállalkozó (magánszemélyként és cégén, a WIS Rt.-n keresztül), Bálintfy Gábor ügyvéd-vállalkozó (szintén magánszemélyként, illetve a tulajdonában lévő Huninvesten keresztül), Pocsai Alex, valamint Pocsainé Bálintfy Eszter (Bálintfy Gábor lánya). Az MFB augusztusban emelte 383 millió forinttal a társaság tőkéjét. Ezzel kisebbségi tulajdonos lett, a "fennmaradó" 2,7 milliárd forintot pedig a tőketartalékba helyezte.

A magántulajdonosok eddig elsősorban ingatlanbefektetéseik révén voltak ismertek, de némelyikük sok szállal kötődik vezető jobboldali sajtóorgánumokhoz is. A kanadai állampolgárságú Pocsai Alex 2002-ben testvérével együtt hozta létre a Hír TV-t. Az alapításból részt vállalt Bálintfy Gábor is. A társaságot idén eladták Töröcskei Istvánnak és érdekeltségének. A volt bankár addig is fel-ügyelőbizottsági tag volt a tévében, az elmúlt évtizedben a Huninvestet is vezette, és érdekeltsége a Magyar Nemzet kiadójának is résztulajdonosa.

Wicha József lapunknak elmondta: neki semmi köze nincs a jobboldalinak nevezett médiabefektetésekhez. Leszögezte: a beruházást szakmailag elsősorban ő irányítja, Pocsai Alex főként befektetői szerepet tölt be, és Bálintfy Gábor sem lát el operatív szerepet. Az ügyvédet egyébként kitűnő ingatlanos szakembernek tartja, akitől sokat tanult. (Erről számos közös cégük is tanúskodik.) A politikához - fogalmazott - ezeknek az ingatlanberuházásoknak semmi közük: ő húsz éve tevékenykedik az ágazatban, pártsemleges módon. (Egy nemrég megjelent hirdetés szerint Wicha József nevéhez 35 milliárd forint értékű befektetések kötődnek, többek között a Római-part átalakítása és a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa.)

Az üzletember a Terra Investről elmondta: a társaság a külső Váci úton lévő, volt Dobó-laktanya területén Európa Center néven kíván olyan központot létrehozni, ahol viszonylag kis méretű vállalkozások gyártó-raktározó-értékesítő tevékenységet folytathatnának, mintegy 200 ezer négyzetméteren. A területet 2002-ben vásárolták, közművesítették és a külterületi részeket belterület alá vonták. Erre saját forrást és hitelt vettek igénybe. A terület harmadát értékesítették, de a fennmaradó részen egy egységes logisztikai parkot szeretnének kialakítani, Budapest északi határán, az M0-ás, a Duna-part és számos azóta felépült üzletközpont szomszédságában. (Szakértők szerint most ez a legnagyobb ilyen terv a fővárosban.) Az összesen 15 milliárdos beruházást 1-3 év alatt, több ütemben hajtják végre. Az érdeklődés alapján teljesen biztosak a megtérülésben: néhány év múlva nyereséget várnak, bár üzleti tervük 15 éves. Az MFB-vel kötött szerződés részleteit nem kívánta közölni az üzletember. (Úgy tudjuk, a bank bizonyos időn belül előírja az MFB kivásárlását úgy, hogy ez a banknak meghatározott hasznot biztosítson.) Az MFB-vel egyébként nehéz dolguk volt, már az is felmerült, hogy ehelyett további kereskedelmi banki forrásokat vesznek igénybe. (A cég papírjai szerint tőkebevonásra a felveendő kereskedelmi banki hitel sajáterő-része miatt volt szükség.)

A cégpapírok szerint a Terra Invest három ingatlancég öszszeolvadásából jött létre. A néhány százmilliós ingatlan vagyon 2004-ben ugrott négymilliárdosra. A társaság saját tőke-hitel aránya is ekkor változott egészségessé. A cég nyereségessége ugyanakkor hullámzó volt: a veszteség 2002-ben mintegy 130, tavaly közel 60 millió forint volt, a kettő között pedig néhány milliós pozitív eredményt értek el. Wicha szerint ez természetes: a beruházási időszak alatt az esetleges számviteli veszteség előfordulhat, érdemi nyereséget a fejlesztés termőre fordultával várnak.

Erős János, az MFB vezérigazgatója kérdésünkre közölte: a beruházásról kizárólag üzleti alapon döntöttek, külső és belső szakértőik átvilágítása után, a testületek egyhangú döntése nyomán. A tulajdonosok egy részének esetleges politikai elkötelezettségét nem vizsgálták, negatív üzleti hír pedig egyikük kapcsán sem merült fel.

A leendõ Európa Center helyszíne. Balról jobbra
A leendõ Európa Center helyszíne. Balról jobbra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.