Az MSZP Kőbányát is el...ta - mondja a helyi Fidesz és SZDSZ

Pikáns: közös sajtótájékoztatót tartott a kőbányai Fidesz és a kőbányai SZDSZ. A téma: Az MSZP Kőbányát is el…ta, avagy az elherdált milliárdok. Azt mondják, a kerületben nem maradt pénz a januári kifizetésekre, a szocialisták szerint csak akor lesz baj, ha a két másik párt nem szavaz velük.


Kőbánya szocialista polgármesterének a képviselő-testület soron következő ülésére készített előterjesztéséből mindenki számára egyértelművé vált, hogy januárban az önkormányzat önerejéből nem képes fizetési kötelezettségeinek eleget tenni, nincs elegendő pénz még a közalkalmazotti bérek kifizetésére sem. Ezért döntöttek úgy a kőbányai Fidesz és SZDSZ képviselői, hogy az itt lakók érdekében félretéve politikai, ideológiai, személyes ellentéteiket, közösen próbálnak meg véget vetni a kerületi MSZP ámokfutásának - magyarázta a sajtótájékoztató apropóját  Révész Máriusz, a helyi kulturális bizottság elnöke (Fidesz), Kleinheincz Gábor, a Pénzügyi Bizottság elnöke (szintén Fidesz) és Győri Dénes gazdasági tanácsnok (SZDSZ).

Kőbánya néhány éve még az egyik legvagyonosabb kerület volt, hiszen hatalmas részvényvagyonhoz jutott a Richterben, az Egisben, a Hungexpoban. Ez a mai áron számítva mintegy 40 milliárd forintnyi részvényvagyon elfogyott, sőt az újonnan felállt önkormányzat mintegy 4 milliárdnyi beruházási hitelt, és ezen felül 2 milliárd forint folyószámlahitelt örökölt az előző testülettől. Csak az elmúlt négy évben nagyjából 10 milliárd forintot élt fel a kőbányai önkormányzat. Az elmúlt két évben elfogyott többek között a K&H-tól visszakapott 3,4 milliárd, a Mázsa tér eladásából befolyó 1,5 milliárd, a Hungexpoért kapott 1,8 milliárd forint - közölték a sajtót tájékoztatók.

Révész Máriuszék azt mondják: a Fidesz és az SZDSZ frakció tagjai többször figyelmeztették az MSZP-s többséget, hogy ez a gyakorlat nem folytatható, ennek a kőbányai lakosok fogják meginni a levét. Éveken keresztül azt a választ kapták, hogy a költségvetés rendben van, ne terjesszenek rémhíreket. Súlyos felelősség terheli a költségvetések előkészítéséért felelős kőbányai jegyzőt, aki az utolsó időszakig asszisztált az önkormányzat anyagi tönkretételéhez - mondják a tiltakozók. 

Most sajnos eljött az igazság pillanata - vélik a Fidesz és az SZDSZ helyi prominensei. A szocialista polgármester előterjesztéséből kiderül, hogy a felelőtlen gazdálkodás, és a tervezési hibák miatt drámai helyzetben van a kerület. A 2006-os költségvetésbe ingatlaneladásból beterveztek közel 3,5 milliárd forintot, amelyből októberig a tervezett összegnek alig 7 százaléka, 250 millió forint folyt be. Év végéig az optimista forgatókönyv szerint még 200 milliónyi vagyont tudtak  értékesíteni, amivel 13 százalékra teljesítik az éves tervet. A gondot az okozza, hogy a be sem folyt 3 milliárdból kettőt már sikerült is elkölteni. Ennek pótlására fel kellett venni 2 milliárd forint működési hitelt az OTP-től, de mára ez is elfogyott.

A szocialista polgármester ezért azt javasolta, hogy a kerület vegyen  fel további 1 milliárd forintnyi folyószámlahitelt, hogy kifizetéseket teljesíteni tudják. Az előterjesztés szerint e nélkül az önkormányzat 2007 januárjában nem tudja időben kifizetni még a közalkalmazottak bérét sem. Az anyaghoz mellékelt 3 havi likviditási tervből azonban látszik, hogy márciusra elfogy ez a plusz 1 milliárd forint is. Ezek után azonban kétséges, hogy tovább tudják-e növelni a hitelkeretünket. Az egymilliárd forint csak arra elég, hogy néhány hónappal később, még nagyobb adóssággal menjen csődbe az önkormányzat, és még súlyosabb helyzetbe kerülnének a kőbányai lakosok, közalkalmazottak. Ezért ezt a további, felelőtlen hitelfelvételt nem fogja megszavazni sem a Fidesz, sem az SZDSZ frakció.

Konszolidálni kell a költségvetést, egyensúlyt kell teremteni az önkormányzat gazdálkodásában. Ez minden kőbányainak fájni fog, nem is kicsit, nagyon - mondja Révész, Győri és Kleinheincz. A következő években Kőbányán kevesebb szociális támogatást tudnak adni a rászorulóknak, és kevesebbet költhetnek oktatásra, utakra, egészségügyre, mint a szomszédos önkormányzatok, akik eddig felelősen gazdálkodtak. Ráadásul a súlyos önkormányzati kiigazítás hatásai összegződni fognak a kormányzati megszorító csomag hatásaival. A kőbányai lakosok meg fogják szenvedni az elmúlt évek gazdasági ámokfutásának a következményeit.

Ezért gondolják úgy a kőbányai Fideszben és SZDSZ-ben, hogy azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték,  el kell tűnniük kőbányai a közéletből. Erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy miközben nem tudják kifizetni a számlákat, támogatásokat, béreket, aközben a legfőbb felelősök, akik ezt a helyzetet előidézték, továbbra is közfunkciót töltsenek be. Ezért felszólítják Kaszab Csabát, aki az elmúlt négy évben a gazdasági ügyekkel foglalkozó alpolgármester volt, valamint Novák Gyulát, aki az elmúlt négy évben a tulajdonosi bizottság elnökeként tevékenykedett, hogy mandátumukról azonnal mondjanak le. Így legalább a drámai megszorítások, a fizetéskésések mellet részben menteni tudják az MSZP hitelét - közölték a Fidesz és az SZDSZ képviselői.

Kőbánya máig az egyik legvagyonosabb önkormányzatnak számít Magyarországon. Az értékesített önkormányzati tulajdont a kerület a saját vagyonának gyarapítására fordította – reagált az elhangzottakra Verbai Lajos polgármester. Az önkormányzat folyószámla hitele 1,7 millárd forint. Azért van rá szükség – magyarázza a polgármester - mert az önkormányzat kiadásai minden hónapban jelentkeznek, a bevételek viszont hullámzóan érkeznek. Ez egy technikai jellegű hitel, melyet a likviditás folyamatos biztosítása tesz szükségessé az önkormányzatok számára. A folyószámlahitel a helyi adóbevételek beérkezésekor (minden márciusban) kiegyenlítődik, vagy pozitív egyenlegbe fordul.

A FIDESZ és SZDSZ képviselői által tartott közös sajtótájékoztatón elhangzott 3,5 milliárdos ingatlan értékesítés nem teljesült, mivel ez évben az ingatlanpiac stagnált. Áron aluli értékesítést egy felelős önkormányzat természetesen nem vállalhat.

Az előző képviselő-testület felelős gazdálkodását igazolja az önkormányzati vagyonleltár is – szögezi le Verbai Lajos. Többek között a következő beruházások valósultak meg 2002. és 2006. év között: önkormányzati lakások építése (84 lakásos, 100 lakásos); önkormányzati lakások felújítása (a kerület rehabilitációs területén 200 lakás); bölcsődék, óvodák, iskolák felújítása; utak, járdák felújítása; 84 férőhelyes idősek otthona építése.
A tervezett bevételek egy részének elmaradása következtében alakult ki a 3 milliárdos bevételkiesés, melynek áthidalására szolgálna az önkormányzati folyószámlahitel keretösszegének módosítása. Így a polgármester szerint nem helytálló azon állítás, mely szerint fedezet nélküli költekezés történt volna a kerületben.

Határozottan tagadja a polgármester, hogy a kerület csőd közeli állapotban lenne. Az önkormányzat számláját vezető pénzintézet biztosítaná a módosított folyószámla hitelkeretet, melynek fedezete a 2007. évi költségvetés lenne. A FIDESZ vezette képviselő-testületi többség azonban a fizetésképtelenség állapotát idézheti elő, ha a folyószámla hitelkeret módosítását nem szavazza meg – figyelmeztet Verbai.

Révész Máriusz
Révész Máriusz
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.