Santiago érseke Pinochetért kért imát

Nem válságos már Augusto Pinochet egészségi állapota. A volt chilei diktátor-elnököt a hét végén ért szívinfarktus, és nem sokkal  ezt követően megműtötték. A santiagói katonai kórház kardiológiai osztályának a vezetője kedden elmondta: a 91 éves beteg állapota kielégítő, és túl  van már a krízishelyzeten. Pinochet fel tud ülni, táplálkozik és beszélgetni is képes a környezetében lévő emberekkel, de még az intenzív osztályon ápolják.

Hírügynökségek szerint Santiago érseke, Francisco Javier Errazuriz bíboros meglátogatta Pinochet egykori elnököt, és arra szólította fel Chile népét, hogy imádkozzon érte. A diktátort nemrég szívinfarktussal szállították kórházba, és műtétet hajtottak végre rajta. Pinochet állapota a legutóbbi híradások szerint javult, de továbbra is súlyosnak mondható. A bíboros látogatását sokan élesen kritizálták, ő azonban kifejtette: szolidárisnak kell lenni minden halálos beteggel szemben.


(forrás: MTI, BBC, KNA)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.