Straub Elek bontotta a vonalat

Lemondott tegnap Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. A magyar mamutcéget immár 11 éve irányító üzletember távozása a montenegrói leányvállalatnál talált gyanús szerződésekkel függ össze.

Lemondott Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Helyére egyelőre amerikai vezetőt, Christopher Mattheisent neveztek ki. Távozásához egy kezdetben aprónak látszó ügy vezetett, ám a hónapok alatt a kis botrány egyre nagyobbra dagadt. Akkorává, amit már csak Straub távozása oldhatott meg.

A 62 esztendős Straub Eleket tizenegy éve nevezték ki az akkori Matáv élére, az elnök-vezérigazgató alakította át tulajdonképpen a céget az egykori monopolszolgáltatóból a magyar távközlés még mindig meghatározó szereplőjévé, de nevéhez fűződik a cég tőzsdei bevezetése és a tulajdonos Deutsche Telekom itteni vállalatainak egy csoportba szervezése is, valamint a legnagyobb hazai márkaváltás, a Westel-T-Mobile névcsere.

Tavaly a Deutsche Telekom kebelén belül még győztesen vívta meg a magyar-magyar meccset. A Westel alapító vezérigazgatója, Sugár András nem adta fel könnyen a sajátjának tekintett céget és önállóságát. A csata azzal ért véget, hogy a T-Mobile-t beolvasztották a Magyar Telekomba, Sugár pedig távozott. Ezután Straub okkal gondolhatta, hogy a nyugdíjig már akár ülhet is a babérjain. Mandátuma 2008-as lejártáig mindenképpen. Straubot a montenegrói leánycégnél feltárt botrány sodorta magával.

A Magyar Telekomnak rendes közgyűlését április végéig kellett volna megtartania, ám a társaság már februárban jelezte: nem lesz képes erre, miután a múlt évről nem tud lezárt mérleget adni. Ennek oka a montenegrói leányvállalat számlái miatt indított vizsgálat volt. A könyvvizsgáló gyanúsnak talált két, összesen 700 milliós számlát, illetve kifizetést a Telekom Montenegrónál. Ez belső vizsgálathoz vezetett ott és a magyar anyacégnél is, a vizsgálat pedig ahhoz, hogy a Magyar Telekomnak mindmáig nincs elfogadott mérlege 2005-ről. A lavina elindult: ősszel újabb két gyanús tanácsadói szerződésre bukkantak - ezek összesen 1,2 milliárd forintra rúgtak. A vizsgálat közbenső jelentése szerint a kérdéses szerződések elszámolása a könyvekben nem szerepelt, és egyelőre nem derült ki, hogy a kifizetésekre miért került sor. A "büdös" számlák fölött mindmáig ott lebeg a montenegrói privatizációhoz kapcsolódó kenőpénz árnya. Az első két vizsgált szerződésben a pénz offshore cégeknél landolt, éppen pár hónappal a montenegrói cég privatizációja után.

Az eddig tavalyi beszámoló, mérleg és osztalékfizetés nélkül hagyott tulajdonosok talán most fellélegezhetnek. Az igazgatóság tegnapi ülésének fejleménye ugyanis nemcsak Straub lemondása volt, hanem az is, hogy a cég irányító testülete 70+3 forintos osztalék kifizetését javasolja a 2005-ös eredmény alapján a rendkívüli közgyűlésnek, amelyet december 21-én tartanak. Ezen már egy a könyvvizsgáló által is jóváhagyott mérleget fogadhatnak el a részvényesek. A mérleghuzavona Straub távozásával vélhetően végre lezárul, mint ahogyan egy korszak is a Magyar Telekom életében.

A részvényesek mindenesetre fellélegeztek, a cég árfolyama csaknem hét százalékkal erősödött. Igaz, az elmúlt éveket vizsgálva a magyar tőzsde blue chipjei közül messze a Magyar Telekom szerepelt a legrosszabbul. A kisbefektetők egykor azt gondolhatták, hogy a Matáv papírjain nem lehet veszteni, de tévedtek. A legjobb idők árfolyamát máig nem tudta megközelíteni az ezer forint alatt ragadt távközlési papír, miközben a többiek meszsze elhúztak tőle.

Straub Elek <<

1968-ban villamosmérnöki végzettséget és 1972-ben mérnök-közgazdász diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1970-ben a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Központjában dolgozott főosztályvezetőként. 1980-tól 1990-ig a Központi Statisztikai Hivatal számítástechnikai főosztályvezetője, majd elnökhelyettese, valamint a kormány tanácsadója és informatikai fejlesztési bizottságának vezetője volt. 1990-ben az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatója lett. A Matáv vezérigazgatójává 1995. július 17-én nevezték ki, 1996-tól a cég igazgatóságának elnökévé is megválasztották, 2000 novemberétől pedig egyúttal a felső vezetői testület, az ügyvezető bizottság elnökévé is vált. Straubot 1999-ben megválasztották az év menedzserévé, 2004-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Tegnap tartotta utolsó fellépését Straub Elek a Magyar Telekom vezéreként
Tegnap tartotta utolsó fellépését Straub Elek a Magyar Telekom vezéreként
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.